Hallotta már hírét annak, hogy nagy átalakulások vannak az erdélyi, romániai magyar „satóprérin”? Hova vezet ez? Erre többször is rákérdeztem, ugyanakkor egyébre is. Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének az elnöke nyilatkozott az Anziksznak.
– Hány interjút adtál annak kapcsán, hogy megszűnnek magyar újságok Erdélyben, illetve átalakulnak? Hogy változik a „felállás”?
– Nem tudom, meglepődsz-e a válaszomon: egyet sem. Legutóbb a magyarországi Népszabadság megjelenésének felfüggesztése, illetve a rádió-tévéilleték megszüntetése kapcsán kerestek meg újságíró kollégák.
– Ez nem sok. Mivel magyarázod, hogy a romániai magyar sajtóban csekély az összefogás?
– Most magamra haragítom a szakmatársaim egy részét: azzal, hogy sokan nem gondolnak arra, hogy „ma nekem, holnap neked” – vagy inkább így mondanám: ma őt, holnap engem vagy téged. Ezzel magyarázom. De hogy mi az igazi oka, azt majd talán kiderítik a brit tudósok.
– Nem vagyok tagja a MÚRÉ-nak, mégis holmi szakszervezeti szerepvállalást kérek rajtad, rajtatok számon. Hogy is van ez?
– Sokan mások is várják és számon kérik, legtöbbször külső emberek. Sőt, a régi tagok közül többen elmagyarázták a fiatalabbaknak, kezdőként nekem is, hogy miért nem lehet reálisan szakszervezeti működése a MÚRE-nak sem: azért, mert nem létezik romániai magyar patronátus, amely a másik tárgyaló fél lenne. Persze, létezni létezik a Romániai Magyar Lapkiadók Egyesülete, de az csak egy részét képviseli például a hazai magyar nyelvű lapok kiadóinak, és nem nagyon van jelen. Másfelől meg azt sem felejthetjük el, hogy nincs önálló erdélyi magyar társadalom, nincs teljes függetlenségünk az állami struktúráktól, törvényektől stb.
– Ugyanez másként. Minap érdekes természeti jelenség tárult a nagyvilág elé: forr a tenger, dacára annak, hogy fagypont alatti a hőmérséklet (úgynevezett helyi hőmérsékleti inverzió következménye: a rendkívül hideg légréteg találkozik a tenger melegebb vizével). Noha minden korábbihoz képest több emberhez eljut az információ, követhetetlen módon történik, és nem tudni, ki, miért és miért így küldi. Két patinás erdélyi online sajtótermék főszerkje a minőséget és az olvasottságot méri össze. Hova vezet ez?
– Szerintem sehova nem vezet, mint ahogyan a lóhalálában hírversengés sem vezet sokkal előbbre. Az olvasottságnak általában nincs köze a minőséghez – vagy a minőségnek az olvasottsághoz, ezt mutatják a számok, és panaszkodunk is, hogy a népnek baleset meg cirkusz kell, és nem higgadt, elemző véleménymondás, netán éles nyelvű, csalafinta glossza. Továbbra is hiányolom a körültekintő, elemző, eligazító írásokat. Mielőtt még megrónának ezért az „eligazító”-ért, tisztázzuk: nem politikai eligazító írásokról beszélek (abból nem kérek, köszönöm), hanem a sajtónak arról a szerepéről, hogy a világban segít eligazodni. Mert – a példádat átvéve – nem csak azt kell megírni, hogy mekkora szenzáció, hogy forr a tenger, hanem jó volna azt is odaírni, hogy ez hogyan, mitől történik, és valóban forr-e, ami fagyott, illetve, hogy a mi életünkre milyen befolyással van az, ami történik, legyen az fagyás vagy forráspont…
– Van olyan, amikor több nagykárolyi és vidékebeli olvassa a mindenegybenblog-szerűséget, mint az Anzikszot, meg a többi hasonlót. Hova vezet ez?
– Erre nem tudok válaszolni. Én is elszomorodom, amikor látom, hogy értelmes emberek terjesztik az áltudományt, az álhíreket, az álnemtudommicsodákat. S még azt sem mondhatom, hogy a Facebook majd megoldja azzal, hogy igyekeznek kiszűrni az álhíreket, a hamis híreszteléseket. Egy internetes portált vezető kolléga mesélte el a MÚRE Riporteriskolában, hogy édesanyja hírfolyamából kikapcsolt (unfriend-elt) néhány oldalt, s azóta anyukája sokkal nyugodtabb… De sokszor az is eszembe jut, hogy Ráth-Végh István elég rég írta meg Az emberi butaság kultúrtörténete című munkáját, s néha úgy érzem, mi mindannyian együtt írjuk a második kötetet.
– Illik szidni a politikát, ha beleszól a sajtó életébe. Holmi sajtószabadságról is szót ejtettek egyesek egyszer. De, ha jól tudom, az sem hasznos, ha a vállalkozók, a kiadók diktálnak. És számomra egyre inkább úgy tűnik, az sem jó, ha az olvasók. Ugyanis nem mindig tudják, hogy valójában jobb nekik egy gondosan megszerkesztett műsort hallgatni a rádióban, mint exkluzív és élő, netán 3D-s böfögést. Hova vezet ez?
– Szeretném előre tudni, hogy milyen lesz a sajtó 20 év múlva, de nem tudom. Szeretném hinni, hogy a fogyasztók egyre felkészültebbek lesznek a rájuk rontó információáradattal szemben, de nincs garancia, hogy így lesz. Azt viszont, hogy az emberek jelentős része előbb-utóbb nem hagyja magát manipulálni, onnan érzem és tudom, hogy sok ismerősöm nem néz már sem hazai sem magyarországi hírcsatornát. Itt csak az érzékenységi küszöb a kérdés, hogy ki mikor reagál, illetve az, hogy a belénk sulykolt sztereotip véleményt hagyjuk-e megváltozni azáltal, hogy meghallgatjuk a másik felet is, és megfontoljuk az érveit. Persze, a sajtó szabadsága, az emberek gondolati és véleménynyilvánítási szabadsága nekem és szerintem nagyon fontos, nem csak újságíróként, hanem mindennapi gondolkodóként. Én még emlékszem arra, hogy otthon párnát raktak a telefonra, hogy kódolva beszéltek és írtak az emberek. Nem kívánom vissza, ez egyértelmű. S ettől, szerencsére, mérföldekre jutottunk. Az egyik mérföldkő a hazai piacon a kereskedelmi tévék és rádiók megjelenése volt, a másik az internet térhódítása. S ez utóbbi adja a látszat-szabadság érzését, de az utóbbi hetek sajtó-történései sokunkat elgondolkodtathattak azon, hogy a média esetében, ami nem azonos mindennel, ami interneten megjelenik, talán ez is csak látszat-lehetőség a nyilvánosságra. A politikum tévedését a médiával kapcsolatban abban látom, hogy nem erősíteni akarják a sajtó hitelét, a szakmaiságot támogatva, hanem inkább szeretnék kézben tartani a médiamunkásokat.
– De egyébként minden jó, igaz? Egyre jobb cikkeket olvasni, hallani, nézni. Mintha ez a válság, az útkeresés ösztönzőleg hatna a firkászokra.
– Most ugye, nem komolyan gondolod, hanem csak cinikusan poénkodsz? Nem hiszem, hogy minden jó lenne. Nem látom, hogy egyértelműen a jobb, színvonalasabb munka felé haladnánk. Siratom az olvasószerkesztőket, a korrektorokat, az első olvasó szerepét betöltő tisztafej-szolgálatosokat (a rádióban is volt ilyen), amiért lemondanak róluk. És siratom a magyar nyelvet, amikor hallom a médiában hivatásos használóit, amiért a dallamát, a ritmusát, s egyesek a szavait is elfelejtették. Firkászok? Ha ezt általában az újságírókra érted, akkor közülük sokan velem együtt aggódnak a sorsunkért, a médiánkért, és együtt keressük a megoldást. Bár sokak szerint nem látszik, általában ez a MÚRE találkozóinak egyik fő témája. Tényleg, miért is nem vagy te MÚRE-tag?
Kérdések: Megyeri Tamás Róbert

