Szakképzettségüket igazoló oklevéllel, valamint jókívánságokkal felvértezve indultak el a nagybetűs Életbe a Simion Bărnuțiu Szakképző Líceum végzős diákjai péntek délelőtt.
Hat szakosztály ballagott a nagykárolyi tanintézményben, ők autószerelő, mezőgépész, asztalos, textilipari szakmunkás, kereskedelmi, valamint számvezérelt gépek képzettséget szereztek középiskolai éveik során. Miclea Gheorghe aligazgató köszönt el a tanintézmény nevében a diákoktól, s arra biztatta őket, hogy ne feledjék mit tanultak az iskolában és gondoljanak vissza jó szívvel egykori osztálytársaikra, tanáraikra, mestereikre, iskolájukra. Hasonló jókívánsággal búcsúzott a végzős tanulóktől, Czumbil Claudia tanárnő is, majd az osztályfőnökök következtek, akik oklevelekkel és kisebb ajándékokkal búcsúztak diákjaiktól.
Tanulmányi eredményeit elismerő oklevelet vehetett át az évfolyamelsőként végzett, István Bernadett-Vivien, míg Bătărcian Bogdan, azért vehetett át kiválósági oklevelet, mert 16. helyen végzett a Bukarestben megrendezett szakmai versenyen, az autószerelők számára kiírt megmérettetésen.
Az oklevelek átadási ünnepségén az iskolával a duális szakképzés terén együttműködő Steiger Kft. cég képviselői is jelen voltak, és szintén ajándékokat adtak át az eredményes diákoknak.
You must be logged in to post a comment.