A nagykárolyiak korántsem találtak fel holmi csodaszert, éppen csak igyekeznek a piaci szereplők elvárásaihoz igazítani a képzést – nyomatékosította Gindele Imre iskolaigazgató. Ennek jegyében arra kérte a hozzájuk látogató németországi szakértőket, hogy kritikai észrevételekkel járuljanak hozzá: még életrevalóbb legyen az úgynevezett duális képzés itteni megvalósulása.
Az üdvözlő szó rendjén beszélt minderről a Simion Bărnuțiu Szaklíceum igazgatója. Egyébként a Baden-Württemberg tartomány Ostalb járásából érkező szakemberek viszonozták a szatmáriak tavalyi látogatását. Akkor a megyei önkormányzat, az érintett megyei és nagykárolyi oktatási intézmények utaztak el, hogy az „őshazában” szemléljék meg, milyen módon érik el, hogy a szülők a gyerekeik képzésekor előrelátók legyenek, s ne minden gyereket elméleti tudással igyekezzenek felruházni, hanem konkrét szakmai tudással (is).
Kovács Jenő nagykárolyi polgármester biztosította a vendégeket, hogy az általa vezetett önkormányzat igyekszik ebben segíteni. Ezt – a fogadókészséget – húzta alá Călin Durla megyei főtanfelügyelő is. Emlékeztetett: pár éve gyakorlatilag a megszűnés réme fenyegette a nagykárolyi szakiskolát, s a törvényi feltételei sem voltak meg a valós szakképzésnek…
Számos együttható szerencsés meglétének köszönhető az, hogy a pár éve haldokló oktatási intézmény (200-nál alig több diákjuk volt) mára fellendült – mondta Gindele Imre igazgató. Büszkén tette hozzá, hogy immár több mint 700 diákjuk van, s két osztályuk is való duális képzéssel kezdte meg a tanévet. Mint kifejtette, a tanfelügyelőség, az önkormányzat és a Polipol Mobila Kft. pozitív hozzáállásának tudható be az eredmény. Elmondta továbbá, hogy immár a mennyiség mellett a minőségre is hangsúlyt fektethetnek.
Az egyeztetést követően a vendégeket körbevezették a szakiskolai központban, majd azok ellátogattak a Polipol Mobila Kft. üzemébe is.
You must be logged in to post a comment.