Elkezdték a nagykárolyi kórházban dolgozó egészségügyi személyzet beoltását

A Nagykárolyi Városi Kórház rangidős szakembere, dr. Petkes Éva, az intenzív terápiás részleg vezetője volt az első, aki megkapta a COVID-19 elleni vakcinát, tudatta a kórház menedzser igazgatója, dr. Rat Elisabeta.

 

A nagykárolyi egészségügyi intézményben dolgozó szakembergárda tagjai közül 160-an jelezték, hogy szeretnék beoltatni magukat, míg 40-50 személy még nem döntött.
A Nagykárolyi Városi Kórházba 150 dózis, koronavírus elleni vakcina érkezett. Az oltásban részesülők sorrendjét az igénylések számának függvényében alakítják majd ki, hogy ne vesszen kárba egy dózis sem, ugyanakkor az oltási procedúra ne okozzon fennakadást a kórház működésében sem, tudatta az intézmény vezetője.

A kórházban dolgozók oltása után, a családorvosok, az iskolaorvosok, a fogorvosok, valamint a gyógyszerészek következnek. Az oltás igénylését egy meghirdetett online platformon jelezhetik a lakosok, de az egészségügyben dolgozó szakszemélyzetnek ezen kívül, a városi kórház vezetőségével is fel kell vennie a kapcsolatot, hogy pontos egyeztetés történjen az oltás tervezett időpontját illetően.