21 C
Nagykároly
2026. 06. 13.

Elméletis diákok a fejedelmek nyomában

A Nagykárolyi Elméleti Líceum V.E. és VII. D. osztályai tanulmányi kiránduláson vettek részt június 21-23 között, amiről Erdős Eszter-Hanna írt beszámolót.

„A kirándulás egy versenyfelhívás nyereménye volt, ahol öt fős csapatokba szerveződve oldottuk meg a Csíki Székely Múzeum Fejedelmek aranya című kiállítás pályázatának feladatait. A díjátadóra a Csíki Székely Múzeumban került sor, ahová nemcsak a nyertes vagy a versenyben résztvevő csapatokat várták a szervezők. Utazásunk során meglátogattuk Székelyföld látványosságait, mint például: Segesvár történelmi központját, a Mini Erdély Parkot, a csíksomlyói kegytemplomot és ferences kolostort, a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyt, ahol Bethlen Gábor fejedelem töltötte gyermekéveit, a marosvécsi Kemény-kastélyt, kertjébe tiszteletünket tehettük Wass Albert síremléke előtt, illetve a Gyilkos-tavat és a Békás-szorost. A Fejedelmek aranya című kiállításon megcsodálhattuk az erdélyi fejedelmek pénzérméit, jogarait, korabeli öltözéküket. Ugyanakkor betekintést nyerhettünk az erdélyi pénzverő központok működésébe. Mindehhez Szabó Rita múzeumpedagógus a digitális technikát is segítségül hívta, hogy számunkra minél valóságszerűbb bemutatót tartson. Ezt követően a verseny díjátadójára került sor, ahol a három legügyesebb csapat átvehette oklevelét és könyvjutalmát. A kiránduláson nagyon sok érdekességet tudtam meg és így tanulhattam az erdélyi fejedelmek életéről. Átélhettem a fejedelemség korának hangulatát, láttam némely erdélyi fejedelem személyes tárgyait (Bethlen Gábor, Báthori Zsigmond, Rákóczi Zsigmond, Bocskai István). Ugyanakkor művészttörténelmi kitekintést is jelentett számomra régi kastélyok, várak látogatása. Érdekességekkel, élményekkel teli kirándulás volt.

Köszönet Szabó Ritának a Csíki Székely Múzeum, múzeumpedagógusának, és a Communitas Alapítványnak, hogy biztosították utazásunkat” – osztotta meg Erdős Eszter-Hanna.

Szolomájer-Lang Gyopárka

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading