Élő, mozgó „vászonra” festeni

Szabó Ottónak sok a tetoválása. A fiatalember még több tetoválást varrt fel másokra. Például egy alkoholmámorba menekülő idős bácsikára, vagy egy szemrevaló hölgy szeméremdombjára. Szerinte ez művészet, és szeretné egyszer világszinten űzni ezt a mesterséget.

– Azt írtad minap az egyik közösségi felületre, hogy vannak olyanok, akik le sem tudják írni a „tatoo” kifejezést, ellenben tetoválnak…

– Nos a bejegyzéssel kapcsolatban az volt a célom, hogy vegyék már észre az emberek, sokan olyan emberre bízzák a testüket, aki le sem tudja írni angolul a tetoválás kifejezést. Nem mondom, hogy én olyan jól tudok angolul, vagy hogy olyan nagy művész vagyok, de akkor is le tudom írni helyesen: tattoo.

– Hűha, az első kérdésemben már hibáztam. Mikor kezdtél el a testfestéssel foglalkozni? És miért?

– Körülbelül 5 éve tetoválok, voltak kisebb szünetek is, meg hát, mivel egy kis faluban lakom, nem volt rá nagy kereslet. De az utóbbi két évben egyre jobban megbarátkoztak vele az emberek. Ez az egész tetoválás dolog úgy kezdődött, hogy mindig is nagyon szerettem rajzolni, és egyszer lett egy tetovált haverom. Ő hívott magához párszor, mikor őt varrták. Egyből megtetszett az egész, és amint hazaértem, már összeszereltem magamnak egy gépecskét. Utána már mentek maguktól a dolgok.

– Hány embert festettél?

– Azt nem tudnám pontosan megmondani, hogy hány embert varrtam eddig, de nagyon sokat, az biztos. Volt idő, ameddig még számoltam, viszont 150 után abbahagytam.

– Biztos, van valami érdekes sztorid. Részeg embert tetováltál már, vagy igencsak szemrevaló hölgyet intim helyen?

– Van pár érdekes történet. Viszont nem túl sok, mivel ha valaki részeg, le se üljön a székbe elém. Vicces esetek is történtek. Egy idősebb bácsit tetováltam, olyan 50 körüli volt, és hát megmondtam neki előzőleg, hogy ne igyon, de mégis megtette. Én csak akkor vettem ezt észre, mikor a tetoválás fele már elkészült. Egy idő után el is engedte magát. Addig néha-néha felállt, elment inni, és vissza is jött öt perccel később. Legalább háromszor kiment az egyórás tetoválás alatt. Intim tetoválás csak egy volt: pillangó kellett egy hölgy szeméremdombjára. A férje végig mellettünk volt.

– Másik klasszikus kérdés: és ha idős leszel, ráncos bőrön is jól mutat majd a tetkó?

– Mindenkinek ráncos lesz a bőre, ha idős lesz. De én akkor is menő leszek, nem egy átlagos, ráncos öregember.

– Tényleg, el lehet tüntetni? Ha igen, akkor mi értelme van?

– Persze, hogy el lehet tüntetni, lézeres kezeléssel. Ha valaki új tetoválást szeretne, és túlságosan sötét a régi, hogy lehessen újat készíteni. És persze akkor is, ha végleg meg szeretnénk tőle szabadulni, ha rossz emlék, vagy ha rossz a rajta szereplő név…

– Hányan tetoválnak a megyében, Nagykárolyban?

– Nagykárolyban Mogyorósi Attila az egyetlen igazi művész, viszont sok zugtetováló van a környéken.

– A világszinthez képest hol helyezkedtek el ti, károlyiak?

– Szerintem hatalmas művészek vannak a nagyvilágban, szinte hihetetlen, amit csinálnak, szinte életre kell. Erre nem tudok mit válaszolni, remélem, mi is elérjük azt a szintet valamikor!

– A művészet kifejezéshez mit szólsz?

– Más szóval nem is lehetne ezt a műfajt leírni, ez nem mindennapi dolog, élő, mozgó „vászonra” festeni pár tűvel és festékkel. Néha én is elcsodálkozok, hogy milyen szép dolog is ez.

– Melyik az a tetkód, amit ma már nem, vagy máshogyan készíttetnél el?

– Van pár tetoválásom, amit még kezdőként csináltam (nem mintha most profi lennék), nem szépek, de egy emlék, ezekkel kezdtem el az egészet. Ezért úgy jó, ahogy van, nem változtatnék rajta, de voltak olyanok, amiket már eltakartam egy-egy szebb tetoválással, de azokat más csinálta rám, igaz, akkoriban még kezdő volt az a gyerek is.

– Németországban élsz. A tetoválásból nem lehet idehaza megélni?

– Csak itt dolgozom pár hónapig, hogy tudjak kicsit előrébb jutni odahaza, szeretnék új tetováló gépeket, színeket. Sok mindenre szükség van ahhoz, hogy jobban menjen a tetoválás. Ezzel szeretnék foglalkozni. Meg lehet élni ott is belőle, csak elég szűk látókörűek még az emberek, egy nagyobb városban sokkal többen tetováltatnak.

– Ha valaki Nagykárolyt, a tájegységet, a várost, a lakosokat, az itteni szellemiséget szeretné magára tetováltatni, mit festenél a bőrére? A kastélyt, egy fát, a városnapi forgatagot?

– Szerintem a kastélyt, az tükrözi legjobban Károlyt, kevés ember van szerintem a megyében, aki nem ismeri vagy még nem járt a kastélyban.