Első helyen végzett az Elméleti Líceum diákja

Április végén szervezték meg a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszát Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. A megmérettetésen összesen 149 tanuló vett részt, akik az ország 16 megyéjéből érkeztek.

A nagykárolyi Elméleti Líceum tizedikes diákja, Láng Blanka első helyezést ért el a rangos megmérettetésen. Mint mondta, nagyon örül ennek az eredménynek, s mivel nagyon szeret az irodalommal és a magyar nyelvvel foglalkozni, valahogy úgy érzi, ez a siker egy jó visszajelzés is számára.

“Kicsit úgy érzem szerencsém volt, bár a kapott tétel nem volt egyszerű, hiszen a történelmi regény mint téma, valamint az, hogy előszót írjunk egy verseskötethez egyáltalán nem mondható könnyű feladatnak. Ennek ellenére örültem neki, mivel úgy érzem kedvezőbb volt számomra a történelemhez is kapcsolódó téma, mintha Csokonait kaptam volna és a verseket.

A megmérettetésre több mint egy hónapig készültünk, Putovits Tünde magyartanárnővel, akinek nagyon hálás vagyok a segítségéért. Nagyon sok könyvet kaptam tőle elolvasásra, rengeteg szakirodalmat. Iskolaidőben ezeket egyedül átolvastam, illetve kijegyzeteltem, a vakációban pedig már együtt készültünk: átbeszéltük, hogy hogyan kell egy értekezést megírni, hogy mire figyeljek oda, mivel kezdjek és mivel ne, különböző témákhoz írtunk értekező fogalmazásokat stb.

Volt alkalmam arról is meggyőződni, hogy egy versenyre való felkészülés teljesen eltér egy iskolai dolgozatra való tanulástól. Itt csak egy esély van, akkor kell a maximumot nyújtani, hiszen ezt utólag már nem lehet kijavítani, módosítani. Ezenkívül a versenyek során minden apró információra kell figyelni, míg az órán nincs feltétlenül szükség ennyire aprólékos tudásra”- mondta Láng Blanka.

Blanka nagyon készül a nemzetközi szakaszra, melynek Nagyvárad lesz a helyszíne, május 19-22-e között. Mint elmondta, a felkészülési folyamat hasonló lesz a korábbiakhoz. A versenyen kívüli, hosszabb távú terveivel kapcsolatban, Blanka elmondta, Kolozsvárra készül, a BBTE bölcsész karára. A jövőjét mindenképpen könyvek között képzeli, akár egy könyvkiadó, vagy egy könyvesvbolt, esetleg egy könyvtár munkatársaként. Hobbiszinten ír, több novellája is elkészült már, illetve egy regénye is arra vár, hogy kiadásra kerüljön. Egyelőre azonban a verseny döntőjére való felkészülés tölti ki az idejét, s ha elszántsága és kreativitása segíti, biztosan hallunk még az eredményeiről a jövőben.