Elszállítják a zöldhulladékot Nagykárolyban

A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal keretében működő, Helyi Közterület-fenntartó Igazgatóság munkatársai arra kérik a nagykárolyi lakosokat, hogy az udvarokról, kertekből származó őszi zöldhulladékot, az október 12-19-e közötti időszakban helyezzék ki a lakóhelyük elé.

Az ágakat, lombokat, kötegelve, míg a faleveleket zsákokban helyezhetik ki a ház elé a nagykárolyiak. A hulladék begyűjtése október 19-től kezdődik. A közterületeken végzett, kerti hulladékok elszállítását célzó munkálat, október második felében zajlik.

A munkát Nagykároly egész területén végzik majd. Első szakaszban a 25 Octombrie utca, Nagyvárad felé vezető szakaszán, illetve az ebben a zónában található mellékutcákon történik, majd ezt követi a város többi része. Az igazgatóság munkatársai kihangsúlyozták, hogy mindazok, akik az elszállítást követően helyezik ki a kerti hulladékokat a város közterületeire, azok a vonatkozó törvényi szabályozásoknak megfelelő mértékű bírságolásban részesülnek.