Embernek maradni az embertelenségben?

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy talán nincs annál személyesebb, mint amikor könyvet olvasunk. És ezt az érzést csak fokozza az, ha szakavatott (értsd: színművész) ember olvassa fel azt a bizonyos regényt.

Nos, a ma megtartott könyvbemutatón is így történt, Rappert-Vencz Gábor szólaltatta meg a könyv szereplőit. Az ő hangján hallhattuk, hogy a „kommunisták így védték a stílust”. Vagy hogy: „feltalálták a tépőzárat, amit boltban nem lehetett venni, de kilopták a gyárból…” (Elnézést, ha nem teljesen betűhű az idézet; a beszámoló szerzője sebtében jegyzetelt – a szerk. megj.)

Kovács Eszter újságíró pedig olyan kérdéseket tett fel, melyekre válaszolva a könyv írója elmondhatta, hogy álma teljesült azzal, hogy könyvet írt. Hogy nagy elégtétel számára a regénye megjelenése. Hogy kifejthette, néha arra gondol, hogy a kommunizmus tulajdonképpen egy nagy emberkísérlet, melynek célja volt tesztelni, ki lehet-e az emberből a humánumot űzni…. Hogy ekként vallhatott: „sokszor meglepődtem, meglepődve álltam fel az íróasztaltól”. Ugyanis – mint mesélte – az írás olykor kegyelmi állapot, amikor is a regény önmagát írja. Persze máskor meg kell szenvedni a szavakért, ám érdemes. Ugyanis Bódi Attila érzése szerint a történelmi sérelmeket, legyenek azok bár egyéniek vagy közösségiek, az irodalom oldja fel. Mint mondta, talán azért, mert lemegy az egyén szintjére. Bevallotta, hogy a fikció és a valóság határán egyensúlyozó könyvével eleinte oda akart csapni, meg akarta büntetni például a rendszerrel kollaborálókat. Ám idővel a mozgatórúgók is kirajzolódtak, s így inkább az olvasóra bízza az ítélkezést. Vagyis bizonyos értelemben a regény szereplőire…

Hitelesebbnek érzi, hogy első szám egyes személyben szólal meg, holott ez nem, vagy nem teljes egészében önéletrajzi könyv. Hogy a „forradalom” előtti korszakban játszódik a könyve, véletlen is, meg nem is. Elsőkötetesként javallott volt emlékekre építkezni. Ugyanakkor a szerencsés alkatúak közzé tartozik, s nem a konkrétumokra emlékszik, hanem az érzésekre, így képes volt elvonatkoztatni, átszőni a cselekményt. Arról is beszélt a kastélyban megtartott könyvbemutatón, hogy kellett idő ahhoz, hogy megérjen benne ez a történet. Felmerült ugyanakkor az is, hogy bár embertelen volt az a korszak, ám fekete és fehér, azaz lehetett tudni, mi a jó, és mi nem az. Manapság bezzeg sokkal bonyolultabb, és főként gyorsabb minden, nincs idő a kiértelmezésre…

Bódi Attila Lázadni veletek akartam című regényét a jelenlévők java megvásárolta, s vélhetően ajánlani fogja az ismerőseiknek, hiszen egy olyan kort és helyszínt dolgoz fel, melyet (melyben) vagy megéltünk, vagy közeli ismerőseink éltek meg, éltek át.