Az elmúlt héten tartották Nagykárolyban az imahetet. A hét első felében a kertvárosi egyházközség meghívott vendégeinek igehirdetéseit, míg a hét második felében a belvárosi egyházközség vendégeinek igehirdetéseit hallgathatták meg az istentiszteleteken résztvevők – adja hírül az egyházmegye sajtószolgálata.
Az imahetet Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzőjének igehirdetése nyitotta meg, és Tőkés László, egyházkerületünk egykori püspökének igehirdetése zárta. Az imahét záró istentiszteletén kiosztották az úrvacsora szent jegyeit a híveknek. Azt követően Nagykárolyban is ünnepélyes keretek között megnyitották a reformáció ötszázadik jubileumi évét. Ebből az alkalomból emléktáblát avattak.
Nemrégiben indult vándorútjára Nagykárolyból a Károli Biblia. Ez több állomáson keresztül viszi el Károli Gáspár magyar nyelvű bibliafordítását Erdély különböző településeire. A Bibliát az első állomáson, Alsórákoson (Brassói Református Egyházmegye) Tukacs József lelkipásztor adta át. A vándorbiblia év végére érkezik majd vissza városunkba.
Forrás: Károlyiegyházmegye.ro

