Tolnay István nagykárolyi esperes nyilatkozott az Anziksznak a REF500-emlékmű kapcsán.
– Esperes úr, mi az álláspontja azzal kapcsolatban, hogy Nagykároly város döntéshozó-testületében tulajdonképpen felekezeti tapintatlansággal vádolták meg a leendő REF500 emlékművet, annak kigondolóit. Másokra nézve sértő-e a Sola Scriptura felirat?
– Kezdjük azzal, hogy ezt az emlékműállítást a Nagykárolyi Református Egyházmegye Elnöksége (esperese és főgondnoka) kezdeményezte. A Reformáció 500. emlékévében úgy véljük, Nagykárolyban is fel lehetne állítani egy emlékművet, hiszen – ha jól tudom – a város lakosságából a legutóbbi népszámláláskor mintegy 4000-en vallották magukat reformátusnak. Azonban nemcsak a reformátusok, hanem a városban élő többi protestáns felekezet (evangélikus, unitárius) tagjait is „képviseljük” ezzel az emlékművel. Nos, az elképzelésünket papírra vetettük, majd a kezdeményezésben társult hozzánk a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület. Nyilván, felvettük a kapcsolatot a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettel is, hiszen fontos volt számunkra az egyházkerület jóváhagyása. Partiumban és Erdélyben egyébként számos helyen számos Ref500-rendezvény volt már, és nem tudok arról, hogy ez bárkit is sértett volna. Ami az egyháztörténeti tényeket illeti, tudnunk kell, hogy a reformátorok valóban megfogalmaztak 5 fontos „sola-elvet”, ezek egyike volt a SOLA SCRIPTURA – egyedül a Szentírás. Ez az 5 sola az egyház megújításának alapja volt – hangsúlyozom, hogy kezdetben valóban a „megújítás”, és nem az egyházszakadás szándékáról beszélünk, hiszen Luther és a többiek nem akartak kiválni az egyházból. A mai nyugati történelmi egyházak mind belátják, hogy szükség volt a Reformációra (megjegyzem, a görög-keleti egyház álláspontját ezzel kapcsolatban nem ismerem). Azt is elmondom, hogy a mai (világi) irodalomtörténészek legtöbbike azt is elismeri, hogy a reformációnak komoly összeurópai kultúrtörténeti hozadéka is van. Csupán néhány egyszerű tényt soroltam fel ismertetőül, ezek után nem értem, hogy miért kell részünkről felekezeti tapintatlanságra gondolni. A református egyház nemcsak része, hanem kezdeményezője is volt több mint 100 évvel ezelőtt az ökumenikus mozgalomnak. Személy szerint számos alkalommal szolgáltam már ökumenikus alkalmakon más történelmi egyházak lelkészeivel együtt (például esküvőkön, imaheteken, sőt, a görög-keleti lelkésztársakkal még iskolai tanévnyitón is). Ez a reformációi emlékmű egyszerűen csak azt kívánja kifejezni, kik vagyunk mi, mi az, ami reánk, reformátusokra jellemző. Soha nem zavart például a városban az ikonosztázos vagy corpus-os keresztek megléte. Mi, reformátusok nyitottak vagyunk más felekezetek irányába, és ugyanezt szeretnénk érezni a többi történelmi egyház részéről is. Miért éppen a „Sola Scriptura” feliratot javasoltuk? Egyszerűen azért, mert Károlyi Gáspár bibliafordító volt. Ő volt az, aki 1590-ig lefordította magyar nyelvre a teljes Szentírást, majd kiadatta azt Vizsolyban. Ezt jelképezi az emlékmű tetején a nyitott könyv, a Könyvek Könyve. Minden történelmi egyház hitének alapja a Biblia (is), Isten Igéje. A Sola Scriptura-elvet ráadásul a történelmi protestáns egyházak mellett a legtöbb neoprotestáns (baptista, adventista, pünkösdi stb.) egyház is vallja. A bibliafordító „istenes vénember” pedig Nagykárolyban született. Ennyi, és ennyire egyszerű ez az egész…
– Felmerült az is, hogy a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére felajánlott emlékmű, mely egyben a Károlyi Gáspár előtti főhajtásról is szól tulajdonképpen egyházi dolog, s mint ilyennek a templomkertben lenne a helye.
– Úgy vélem, hogy a magyar kultúrtörténetben legalább annyira helye van Károlyi Gáspárnak is, mint például Ady Endrének, vagy Petőfi Sándornak. A Vizsolyi Bibliának nemcsak a hit, hanem a magyar nyelv és kultúra alakulása / megőrzése szempontjából is felbecsülhetetlen a jelentősége. Nem ilyen lenne ma a nyelvünk, ha nem létezne Vizsolyi Biblia és annak fordítója, Károlyi Gáspár. Ez indokolja véleményem szerint azt, hogy Károlyi alakját, életművét „ki kell emelnünk” a templomkertből és olyan helyre kell helyeznünk, ahol a közfigyelem középpontjába kerül. Keresztyén országban élünk – s ezt román testvéreink is vallják – s mint hűkeresztyének, ily módon az Isten „élő és ható” igéjét is ki kell hoznunk a templomfalak mögül, és hirdetnünk kell „alkalmas és alkalmatlan időben”.
– Visszalépnek a kezdeményezéstől? Főleg annak a tekintetében kérdezem ezt, hogy de facto megfenyegette a városvezetőséget, a testület többi tagját az egyik tanácstag – mint mondta, Pandora szelencéjét nyitják ki ezzel. S utalt arra, hogy a román Biblia-fordítóknak is kellene Nagykárolyban emlékművet emelni.
– Nem áll szándékunkban visszalépni, már csak azért sem, mert – ha jól tudom – a városi tanács többséggel megszavazta a kezdeményezést. Ezt természetesen szeretném meg is köszönni nekik a város minden protestáns felekezete nevében. Lám, nem mindenki tartja felekezetileg sértőnek ezt a kezdeményezést, hanem nyitott szívvel és lélekkel fogadták a Nagykárolyban született bibliafordító és a Reformáció 500. éve alkalmából állítandó emlékművet.
– Olvasom én is, itt is, ott is, hogy „nehéz” év vár ránk. Nem velünk, hanem ellenünk akarnak évfordulót ünnepelni. Mi a személyes üzenete ezzel kapcsolatban?
– A történelmet – mint mondják – mindig a győztesek írják. Tiszteletben tartjuk – keresztyéni mivoltunkhoz méltóan – mások ünneplését, ugyanakkor meg kell értsék az ünneplők azt is, hogy mi nem tudunk a trianoni döntésre örömmel tekinteni. Ne akarjon senki ránk kényszeríteni olyasmit, amiben nem szívesen veszünk részt. Imádkoznunk kell azért, hogy az esetleges atrocitásokat, provokációkat elkerülhessük, miközben fel kell azt is mutatnunk, hogy az erdélyi magyarok milyen értékekkel járultak és járulnak folyamatosan hozzá a szülőföldjük gyarapodásához.
Kérdések: Megyeri Tamás Róbert
