A „Sérthetetlenség szentélye” nevet viseli az a kert, melynek tervezésében városunk szülötte, a jelenleg Kolozsváron élő Enyedi Bálint is részt vett. A portugáliai Ponte de Lima városában több éves hagyománnyal rendelkező kertfesztiválra készült pályamunkát beválasztották abba a 11 tervbe, mely kivitelezésre került, és melyet a nagyközönség is megcsodálhatott. Bálint tanulmányairól, szakmai hátteréről, és a kert tervezésének folyamatáról mesélt nekünk.
– Tájépítész végzettséggel rendelkezel, mesélj, kérlek, az egyetemi évekről, illetve foglald össze kicsit, hogy pontosan mit is csinál egy tájépítész.
– A magyar nyelv igen csalóka, ezért gyakran előfordul, hogy a tájépítész és a kertépítész fogalmakat felcserélik az emberek, holott ez két teljesen különböző szakma. A kertépítész főleg növénytermesztéssel és mezőgazdasággal foglalkozik, míg a tájépítész a kertek, parkok és zöldterületek tervezésével, kivitelezésével és karbantartásával. A tervezői munka különböző szempontok mentén történik, hiszen a művészi, esztétikai oldal mellett a technikai részt is szem előtt kell tartani, mint például a növények szükségletei, a hely adottságai, a megrendelő elvárásai.
Felsőfokú tanulmányaimat 2014-ben kezdtem a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen, ahol elsajátíthattam a szakma alapjait. A képzés során voltak olyan tantárgyak, amelyek színelmélettel, kompozíciós megoldásokkal, szabadkézi rajzzal, történeti kertművészettel foglalkoztak, s tulajdonképpen megalapozták a vizuális kultúránkat. Mások inkább a munka mérnöki részére készítettek fel, kivitelezési terveket készítettünk, szakmai számítógépes programokat tanultunk meg magabiztosan használni. Természetesen a botanikai ismereteinket is folyamatosan bővítettük, elengedhetetlen a növénytan, de rovartan kurzusunk is volt, sőt, még a növénytermesztésbe is belekóstolhattunk. A négy éves alapképzést követően mesterképzésen mélyítettem az ismereteim, illetve egy fél éven át az ERASMUS cserediákprogramnak köszönhetően a bécsi Természettudományi és Élettudományi Egyetem (BOKU) diákja voltam. Szakmai tapasztalatot pedig több projektben is szereztem, ezek közül talán a zsombori kastély parkjának a felújítását, a segesvári várrom restaurálását említeném. Ezeken kívül magánkertek és közterületek öntözőrendszerének tervezésével és kivitelezésével is foglalkoztam. Szakmai pályafutásomban egyik legfontosabb mérföldkő viszont egy lovastanya parkja, amelynek tervét a diplomamunkámban dolgoztam ki. Különösen fontos számomra, mert a koncepciótól a megvalósításig minden pillanatában részt vehetek.
– Mivel foglalkozol jelenleg?
– Jelenleg kerttervezéssel, számítógépes látványtervezéssel és a fent említett parkkal foglalkozom.
– Mesélj, kérlek, a portugál kertfesztiválról! Hogyan született meg a benevezés ötlete?
– A portugáliai Ponte de Lima városban idén tizenhatodjára szervezték meg a nemzetközi kertfesztivált. A kerteket minden évben egy adott téma alapján kell megtervezni, a művészi szabadságnak csupán az előre meghatározott összköltségvetés szab határt. A világ minden tájáról beérkező pályázatok közül egy szakmai zsűri választja ki a legjobb tizenegyet, amelyeket tavasszal meg is építenek, és az előző évben közönségdíjat nyert kerttel együtt október végéig megcsodálhatóak a Lima folyó partján lévő parkban. A szakmai körökben elismert fesztiválra a bécsi Természettudományi és Élettudományi Egyetemen (BOKU) egy teljes tantárgy épül, szerencsémre pont abban a félévben, amikor én ott tanultam. Tulajdonképpen órai feladatként indult a tervezői folyamat, de végül sokkal többet hozott.
– Társaid is voltak, hárman terveztétek meg a kertet, milyen volt a közös munka?
– Így van, hárman dolgoztunk a kerten: Mitterer Melanie és Wu Claudia voltak a tervezőtársaim. Nagyon jó volt velük egy csapatban dolgozni, szépen oszlottak meg a feladatok, mindenki megtalálta a tervezői folyamatnak azt a részét, amely leginkább közel állt hozzá. Tulajdonképpen kiegészítettük egymást. Szakmai segítséget és iránymutatást a tanárunk, Roland Wük adott, aki mindig tovább tudott minket lendíteni, ha problémába ütköztünk. Izgalmas volt különböző háttérrel rendelkező emberekkel együtt dolgozni, és a munka folyamán egyre jobban megismerni őket. Természetesen akadtak szakmai viták, de ezek mindig konstruktív eszmecserék voltak. Nagyon jó tapasztalat volt és igazán szép dolog, hogy a folyamat végén a közös gondolatok materializálódtak a végeredményben, a kertünkben.
– Mi volt a kert alapkoncepciója?
– A fesztivál megadott témája “vallások a kertben” úgyhogy a tervezéskor ebből indultunk ki, ezt a témát gondoltuk tovább. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a víz mindegyik vallásban, mitológiában, spirituális rendszerben megjelenik, és fontos szerepe van a szertartásokban, úgyhogy hangsúlyos szerepet adtunk neki a kertünkben is. A másik központi elem a biztonság volt, hiszen a spirituális elmélyülés csak egy védett, biztonságos közegben tud megvalósulni. Ebből kiindulva született meg a Sérthetetlenség szentélye, ahol a középen lévő tavirózsa alakú építmény ezt jeleníti meg, szirmai óvó kezekként is értelmezhetőek. A szalagok egyszerre rejtik el és hagyják láttatni a spirálösvényen odaérkezőt, egyszerre oltalmaznak és az ég felé is terelik a tekintetet.
– Hogyan fogadta a nagyközönség a kertet, kaptatok valamilyen visszajelzést?
– A koronavírus-járvány miatti lezárások és elszigetelődés általában véve közelebb hozták az embereket a természethez, nagyobb lett az igény a sétákra, a szabadban eltöltött időre. A fesztivált a járvány ellenére is megtartották, májusban. Mariana Vieira da Silva elnökségi államminiszter nyitotta meg, a nyár folyamán pedig gyerekprogramokat is tartottak a kertekben. Több tízezer látogató fordulhatott meg a Sérthetetlenség szentélyében.
– A kert konkrét megépítésében nem vettetek részt. Mennyire nehezítette meg ez a tervezés folyamatát? Milyen élmény volt megpillantani az általatok megálmodott, immár kész kertet?
– Valóban, nem vehettünk részt a kivitelezési munkálatokban, mivel a fesztivál szabályzata ezt nem engedi. Nagy kihívás volt. Olyan részletességgel, technikai precizitással kellett kidolgoznunk a megvalósítási terveket, hogy több ezer kilométerrel távolabb is meg tudják építeni azt, amit mi megálmodtunk, helyi anyagokból, növénykínálatból.
Felemelő érzés volt „megtapasztalni” a megvalósult tervet, tehát látni, ahogy a papíron, illetve a számítógép képernyőjén sokat nézett és finomított rajzok fizikai formát öltöttek. Nagyon izgalmas volt a park bejáratától megtett séta is a kertünk bejáratáig, illetve különleges élmény volt az, ahogyan a fesztivál látogatóit láthattam felfedezni a kertet. Mindenképp megérte a hosszú út, a fényképek nem tudják teljesen hűen visszaadni az élményt, hiszen a kert csak részben látvány. A színek mellett ugyanolyan fontosak az illatok, a folyton változó fények, a levelek zizegése, a kavics a talpunk alatt, és egy-egy vendég énekesmadár felröppenése: életre kelt a kertünk. Ezt átélni csodálatos volt.
Bagossy Andrea
Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban
You must be logged in to post a comment.