Erdei iskolában a másodikosok

Gyermekzaj töltötte meg a fényi erdő vadászkastélyát a hétvégén. Kalazancis kisdiákok ismerkedtek az erdővel, megfigyelték az állatok nyomait a homokban, lesben álltak a fák mögött, hogy a mókusokat gyűjtögetés közben figyeljék meg.

Krumplifej Madárijesztő vdáman nyugtázta a délutáni jókedvet, amit Bakó Dori, Czier Fanni és Korber-Trucza Tina cserkészek játékai biztosítottak. A pattogó tábortűznél – Jónucz Alfonz tanár bácsi gitárkísérete mellett – közösen énekelhettünk a cserkészekkel és egy pár segítőkész szülővel. Az esti filmvetítés után lassan elcsendesedtünk a meleg szobákban.

Péntek délelőtt egy hosszú túrát tettünk az erdőben, ezután pedig a kiértékelés következett: Magdi tanító néni megdicsérte a csapatok teljesítményét, a kiállított kézimunkákat és a muffinsütésben részt vevő gyerekek munkáját. Minden gyerek és segítséget biztosító szülő egy emlékérmet vehetett át, ami talán sokáig emlékezteti őket az erdőben töltött szép napokra.

A napzáróra megérkeztek a szülők és Attila tiszti, és velük együtt adtunk hálát a Jóistennek a két csodás őszi napért.

Köszönet a segítőknek és a szülőknek, akik lehetővé tették az élményszerző napokat.

Váradi Magdolna tanító
Kalazanci Szent József Líceum