Nagykároly és vidékéről elszármazott emberekkel beszélgetni mindig különleges élmény. Vajon ők, akik máshol építettek karriert, hogyan gondolnak vissza szülővárosukra, az „alma materre”? Erről is beszélgettünk a mezőteremi származású Borota Gábor pszichológussal.
– Meséljen, kérem kicsit magáról, hogyan kötődik Nagykárolyhoz és a vidékhez?
– Életem első 20 éve Nagykárolyhoz és Mezőteremhez kötődik, hiszen ott nőttem fel, ma is ott élnek a rokonaim. A Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumban tanultam, illetve az első munkahelyem is Nagykárolyban volt, hiszen a piarista nővérek szociális napközi otthonában kezdtem a pszichológusi pályafutásomat. A Kolozsváron töltött egyetemi évek után hosszas útkeresés kezdődött mielőtt végül Csíkszeredában letelepedtem. Ennek már közel kilenc éve. A feleségemmel itt neveljük két fiúnkat és márciusban ismét bővül a család még egy fiúgyermekkel.
– Gratulálok! Miért választotta ezt a hivatást? Milyen a szakmájához fűződő viszonya?
– A pályaválasztásom gondviselésszerűen alakult. Az érettségi vizsga előtt nem sokkal még szentül meg voltam róla győződve, hogy a nagyváradi egyetemre megyek menedzsmentet tanulni. Majd több érdekes, mondhatni „véletlen” történés a figyelmemet a pszichológia felé irányította. Végül úgy döntöttem, hogy Kolozsváron folytatom tovább tanulmányaimat, pszichológia szakon. Felismertem ugyanis, hogy szeretek emberekkel foglalkozni, érdekel az emberek lelki működése, és nem utolsó sorban van érzékem a lelki folyamatok feltárásához. A pszichológia szakterületén belül én a terápiában találtam meg magam, ez a hivatásom. A szakmámat nagyon szeretem, maximálisan kiteljesedem benne. Ugyanakkor, amint kilépek a rendelő ajtaján már nem pszichológus vagyok, hanem magánember. Nagyon szép szakma a miénk, de tudni kell mennyi az elég.
– Mit gondol, mi egy pszichológus tényleges feladata a mai világban? Mennyire igénylik és mennyire fogadják el az emberek egy szakember segítségét?
– Szerintem a pszichológusoknak manapság megnövekedett a felelősségük. A világ sokat változott az elmúlt 25 – 30 évben. Sajnos nagyon sok a szétesett család és az összezavarodott ember. Mi igyekszünk segíteni az embereknek a problémáik megértésében, a lelki okok feltárásában, valamint a megoldás megtalálásában. A sikeres terápia végén a kísért személy önállóbb, elégedettebb és kiegyensúlyozottabb lesz. Az igény egyre nagyobb a segítő szakemberek munkájára. Míg tíz évvel ezelőtt sok kollégának be kellett zárnia a rendelőjét érdeklődés hiányában, ma már keresni kell azt a szakmatársat, akinek van szabad kapacitása a klienseket fogadni.
– Előadásokat is szokott tartani. Rendszerint milyen témában szokták önt felkérni? Esetleg van-e olyan, amit ön különösen fontosnak tart?
– Számos témában tartottam már előadást, de valahogy mindegyik a családhoz fűződik. Én az emberiség legnagyobb tragédiájának azt tartom, hogy nem tudjuk, hogyan lehet boldog családi életet élni. Szívügyemnek tekintem, hogy az emberek tudását gyarapítsam ilyen téren. Végső soron minden előadásom arról szól, hogyan élhetünk boldogabb családi életet, hogyan szerethetjük egymást helyesen. Ebben nagyon nagy hiányosságaink vannak, lenne hova fejlődni.
– A közelmúltban jelent meg a könyve Átalakító címmel, meséljen kicsit a műről, az alkotói folyamatról, a fogadtatásról.
– Az Átalakító című könyvem az elmúlt tíz év szakmai tapasztalatának a párlata. A korábbi előadásaim anyagát dolgoztam át, kiegészítve más meglátásokkal. Olyan témákat feszegetek a könyvben (mint például házasság, boldogságkeresés, újrakezdés) amelyek, tapasztalataim szerint, sok embert érintenek és sok a félreértés körülöttük. Nem csak pszichológiai szempontok alapján közelítettem egy-egy témához, hanem a spirituális vonatkozásokat is igyekeztem feltárni. Úgy gondolom, hogy a kiegyensúlyozott élethez a transzcendens világgal is kezdenünk kell valamit. A könyv fogadtatása számomra meglepően pozitív, nagyobb az érdeklődés, mint amire számítottam. Ennek természetesen nagyon örülök. Az alkotói munka során az lebegett mindig a szemem előtt, hogy ha már csak egy embernek is jobb lesz az élete a könyvem elolvasása után, akkor már megérte belefektessek annyi energiát. Nem kis munka volt megírni ezt a könyvet, hiszen az első mondatok papírra vetése és a megjelenés között eltelt majdnem másfél év.
– Hogyan gondol vissza a szülőfalujára és Nagykárolyra? Mennyivel másabb az élet Csíkszeredában, mint egy partiumi kisvárosban?
– Nagyon szeretem a szülőföldemet, mindig megdobogtatják a szívemet az ismerős dombok, mezők. A sok szép gyerekkori emlék a mai napig elkísér. Ugyanakkor szomorúsággal tölt el, hogy ma már bejárhatom Nagykárolyt széltében-hosszában anélkül, hogy egyetlen ismerőssel is találkoznék. A régi barátaim nagy része ugyanis külföldön él. Az élet Csíkszeredában is hasonló, mint Nagykárolyban. Nem sokban különbözik az otthonitól, annak minden előnyétől és hátrányától.
– Mik a tervei a következő időszakra? Tervben van egy újabb könyv esetleg?
– Rengeteg szakmai ötletem van, amit szeretnék megvalósítani, de az idei év prioritása a családom. A harmadik fiam születése és a családi házunk felépítése körüli teendők az elsődlegesek idén. A szakmai életem most kissé háttérbe szorul. De amennyire a járványhelyzet és az otthoni teendőim engedik, idén is szeretnék előadásokat tartani, cikkeket írni és folytatni a terápiás munkát. Érlelődik bennem egy újabb könyv témája is, de hogy megírni mikor lesz időm, azt csak Isten tudja. Annyi bizonyos, hogyha lesz, akkor a családoknak fog szólni és húsbavágó témák kerülnek majd terítékre.
Lang Gyopárka
Megjelent a Nagykároly és Vidéke hetilapban
You must be logged in to post a comment.