14.6 C
Nagykároly
2026. 09. 03.

Érdekes és tanulságos foglalkozások a magyar kultúra napján az óvodában is

A Nagykárolyi 1-es Számú Napköziotthonban január 22-én, a magyar kultúra napja alkalmából kis óvodások ünnepelték a magyar Himnusz születésnapját.

„A Noé bárkája csoportba járó gyerekeknek az óvó nénik meséltek Kölcsey Ferencről, bemutatták a költő arcképét és a Himnusz kéziratát. Majd ezt követően felolvasták az első versszakát, és meghitt, elcsendesült légkörben meghallgatták az Erkel Ferenc által megzenésített Himnuszt. Ezután rövid beszélgetés következett arról, hogy ki hol hallotta már a himnuszt énekelni: templomban, szoboravatáson, magyar ünnepeken. A tevékenység lezárásaképpen, ahhoz, hogy otthon is mesélni tudjanak az óvodában tanultakról, készítettek egy „magyarul csicsergő madárkát”, amit örömmel vittek haza”- nyilatkozta Holló Éva Andrea óvónő.

A Napsugár csoportban az óvó nénik meséltek a magyar kultúra napjáról, a magyar hagyományok ápolásáról, az anyanyelvünk fontosságáról, majd ezt követően megnézték közösen A szorgos és a lusta lány című magyar népmesét.

Eme jeles alkalmakon közreműködtek: Héb Ildikó Tünde igazgatónő, valamint Sógor Melinda Ágota, Holló Éva Andrea, Pleth-Csizmár Katalin és Heim Timea óvónők.

Isten, áldd meg a magyart jókedvvel, bőséggel!”

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading