A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) Ezüstgyopár díjjal tüntette ki Molnár Éva általános iskolai tanítót, vallástanárt, a Börvelyi Általános Iskola igazgatónőjét, aki több évtizedes oktató-nevelő munkájával lelkiismeretesen szolgálta és szolgálja a helyi magyar oktatást, munkássága maradandóan értékmutató a magyar közösség számára.


A tudás sosem marad meg önmagában: a mesterek szellemi öröksége mindig a következő nemzedékek révén él tovább.
A pedagógusok munkájában nemcsak saját életművük gazdagsága ragyog, hanem azoknak a diákoknak a sikerei is, akik szárnyra keltek a támogatásuk, biztatásuk és példájuk nyomán.
A diákok eredményei ugyanakkor nem pusztán a jövő ígéretei: önálló teljesítmények, amelyekben már most ott van a szorgalom, a kitartás és a kreativitás ereje. Ők bizonyítják, hogy a tanítvány története egyben a mester munkájának folytatása is.
A hétvégén átadott díjak – Ezüstgyopár, Kós Károly-, Bolyai Farkas- és Mákvirág díj – egyszerre tisztelegtek a pedagógusok életművei előtt, és ünneplték a diákok törekvéseit.
A tanító és a tanítvány közös történetében benne rejlik minden, amit egy közösség igazán értékesnek tart: a tudás átadása, az emberi kapcsolatok ereje és az a hit, hogy a generációk együtt többek lehetnek, mint amire külön-külön képesek.
Ezüstgyopár életműdíjban az RMPSZ megyei vezető testületeinek javaslatára kétévente – így 2025-ben is – azok a pedagógusok részesülnek, akik több évtizedes oktató-nevelő munkájukkal lelkiismeretesen szolgálták a romániai magyar közoktatást, életpályájuk példaértékű, valamint munkásságuk maradandóan értékmutató. A díj emlékéremből és díszoklevélből áll, továbbá a díjazottak laudációt hagyományosan kötetben összesítik.
Ezúton is gratulálunk Molnár Évának az elismeréshez, további sikereket kívánva neki!


You must be logged in to post a comment.