Ezúttal is látványos lesz a tűzijáték

Az idei, a 2017-es esztendőt lezáró tűzijáték is látványos lesz. Ha lehet, még az előző évinél is sokkalta színpompásabb. A kivitelező erősítette meg a feltételezésünket, annak kapcsán, hogy a Nagykárolyi Helyi Tanács 20 ezer lejt különített el erre a célra.

A látvány mögötti munkáról kérdeztük az év elején a kivitelezőt. Lassan tíz éve annak, hogy elkezdte működését a Bi As Group Kft. Tíz éve annak, hogy tűzijátékokat szolgáltatnak hol kisebb, hol nagyobb események alkalmával. Nagykárolyban ők szolgáltatták az előző évebn a tűzijátékot szilveszterkor. A munkájukról érdeklődtünk.

„Biztos vagyok benne, hogy sokan láttak már tűzijátékot tőlünk hol a Szatmárnémeti Városnapokon vagy a Szatmár Megyei Napokon, hol szilveszter éjjel Szatmárnémetiben, illetve Nagykárolyban….

A nagykárolyi szilveszter éjféli show szerintem az egyik legsikeresebb volt az összes közül, legalábbis ezt a visszajelzést kaptuk. Kevesen gondolják, de egy ilyen tűzijáték mögött, amely 10-12 perc majdnem egy heti munka van. Minden a tervezéssel kezdődik. Van kifejezetten egy erre a célra kifejlesztett programom, amely segítségével elkészíthetem digitálisan a látványtervet. A koreográfia kétféle lehet: zenével és zene nélkül. A zenei azaz más szóval a »pyromusicalis« a legbonyolultabb, hiszen itt a zene ritmusára kell látványtervet készíteni, majd így is kell ellőni. Ebben az esetben először az aláfestő zenét kell megszerkeszteni és erre rá kell »komponálni« digitálisan a látványtervet. Ezeknek a robbanásoknak a pontossága a másodperccel egyenlő, tehát minden egyes lövés a zene ritmusához kell simuljon. Szükség van némi ritmusérzékre… 🙂 Viszonylag megkönnyíti a dolgunkat, hogy speciális vezérlőeszközzel dolgozunk, ez azt jelenti, hogy a megtervezett digitális tűzijátékot rá tudom tenni erre az eszközre, és egy gombnyomásra képes ellőni a dolgokat, mégpedig ugyanúgy, mint ahogy a látványterven szerepel.

A koreográfia után kezdődik a fizikai munka… (Több óra kötözgetés, huzalozás, vetőcsövek rendezése, effektek kiválogatása a látványterv szerint). Majd a legvégén maga a show.

Nyilván itt is a legfontosabb a biztonság. Mi úgy szoktunk mondani, hogy 110%-ban kell odafigyeljünk, nem elég a 100%. Mindig mindent ellenőrzünk egy show előtt, akár ötször-hatszor is. A közönség nyilván a maga szépségéért szereti a tűzijátékot… Nekünk viszont egyáltalán nem játék. Egy ilyen showra testileg és lelkileg is fel kell készülnünk. Visszatérve a biztonságra, akár nagy vagy kicsi tűzijátékról legyen szó, mindig a legfontosabb a biztonság. Ugyanolyan figyelmet igényel egy kisebb falunapi tűzijáték is, mint egy nagy városi.

A cégünk bármilyen tűzijátékot szolgáltat, legyen az esküvői, keresztelői, szülinapi, vagy más természetű rendezvényre szóló. Tűzijátékon kívül még szolgáltatunk szárazjeget (füstöt) esküvőkre. Reméljük, aki eddig látta a tűzijátékainkat, az nem csalódott és sikerült örömöt szereznünk neki.” – nyilatkozta az Anziksznak Kotán Csaba és Alexandru Stanciu okl. mérnök, igazgató.

Nos, érdeklődésünkre elmondták, hogy a 2017-ről 2018-ra virradó éjszakán is látványos tűzijátékot láthatunk majd. Mégpedig több olyan effektussal, amit eleddig sehol sem láthattunk.