19.8 C
Nagykároly
2026. 06. 13.

Falukarácsony — ezúttal a templomban

Sajnálatos módon az időjárás megakadályozta a karácsonyi hangulat kibontakozását Kaplonyban. A községben ennek ellenére megtartották — sikeresen! — a „falukarácsonyt”.

Hosszú évek óta összegyűl a falu népe Kaplonyban, hogy együtt örvendezzen Karácsony alkalmából. A közösség ünnepét idén is megszervezték, s a település főterére, a Szent Antal római katolikus templom melletti díszkertben felállított karácsonyfa köré várták az érdeklődőket csütörtök este. Azonban (idén is) közbeszólt az időjárás. Esett. Ennek okán a szervezők úgy döntöttek, hogy inkább a templomban tartják meg az alkalmat. Ennek megfelelően az esti szentmise után nem sokkal (ismét) dicsőítő énekek és karácsonyi dallamok szólaltak meg az évszázados boltívek alatt. Előbb a plébániai közösség kórusa, azaz a Páter Szabó Dömjén Vegyeskar, majd a római katolikus egyházközség fúvószenekara kedveskedett odaadó szolgálattal.

A szervezők, azaz az önkormányzat tagjai a templom bejáratánál forralt borral, teával, szaloncukorral, és ami a legfontosabb: jó szóval várták a meghitt koncertről kivonulókat. Az időjárás dacára idén is megteremtődött a karácsonyi hangulat.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading