Falunap és svábtalálkozó Petriben

Idén is lovasokkal, ezúttal hortobágyi csikósokkal kezdődik meg a mezőpetriek községi ünnepi hétvégéje. Az ünnepségekre a mostani hétvégén kerül sor: szombaton falunapot a helyieknek, míg vasárnap a sváb tánccsoportok hagyományos találkozóját tartják meg.

A szombati, azaz augusztus 4-ei falunap kora este, 7 órakor kezdődik meg a csikósok bemutatójával a szabadtéri parkban. 8 órától Fekete Dávid, a negyedik Megasztár második helyezettje áll színpadra, 9-től pedig a petri gyökerekkel rendelkező Varga Kinga, a Sláger TV műsorvezetője. Popzenei és mulatós dalokkal fog kedveskedni. 10-től Erick és Lore áll színpadra, 11-kor pedig utcabál kezdődik.

A szombati rendezvények tehát leginkább a helyieknek szólnak – persze másokat is szívesen látnak –, míg vasárnap – a többéves hagyományt folytatva – a sváb néptánccsoportok, kulturális csoportok találkozóját tartják Petriben. A Szatmár megyei német kulturális csoportok menete – melyben persze fúvósok és mazsorettek is részt vesznek – idén is kora délután, 5 órakor indul el a petri helymúzeum elől, s a főúton a nyári színpadhoz vonul. Eközben pedig a részvevők ízelítőt adnak a tudásukból, majd a színpadon be is mutatják azt. Bállal zárul a vasárnapi rendezvények sora is.

Ráhangolódásként a tavalyi beszámolóinkkal szolgálunk.

2017-ben is szombaton tartották meg a petrieknek és Petriből elszármazottaknak szóló ünnepséget a helyi szabadidőközpontban…

Vasárnap pedig annak rendje és módja szerint felvonulással, a produkciók bemutatásával – és még inkább sok-sok baráti élccel, együtt elfogyasztott ételekkel, italokkal – telt Mezőpetriben a térség fesztiváljaként elgondolt sváb néptánccsoportok találkozója…