21.2 C
Nagykároly
2026. 09. 05.

Farkasok Bobáldon

Egy hétnyi önfeledt együttlét, kikapcsolódás. A ritka betegségekkel együtt élőket tömörítő egyesület tagjai évről évre Bobáldon, a régészeti kiképzőbázison táboroznak. Minden évben többen vannak – magyarázza egy fiatalember, az egyesület vezetője, Veres Róbert, azaz Bobby. Idén hetvenen…

De még többen jöttek volna, csak hát nincs több hely. Az önkéntesek eddig is sátrakban aludtak, tavaly a betegséggel élők közül is „kimerészkedtek” páran. Tetszett is nekik, így idén még többen lettek sátorlakává. Mindazonáltal a régészeti épület továbbra is harmincfős.

Betegséggel élők amúgy jöttek szerte az országból. Bukarest, Gyulafehérvár, Arad stb. Ha lehet ilyet mondani, idén még több foglalkozás, program várt a résztvevőkre. Ezek egyike az, hogy a nagykárolyi motoros baráti társaság, a Free Wolves Spirit péntek este kilátogatott hozzájuk. Nagyon örültek egymásnak a „farkasok” és a betegséggel élők. A tábor lakói felülhettek a vasparipákra, fényképezkedhetnek rajtuk, és bizony a motorosok közül nem egy igencsak élménydús beszámolókat tartott.

Hogy miért érezték úgy, hogy eleget kell tenniük Bobby meghívásának – szegeztük neki a kérdést Rockynak, azaz Hanka Jánosnak, a farkasok szószólójának.

Ennél jobbat, szebbet elképzelni se tudnak – mondta.

Arról is beszélt, hogy ugyan nem akar nagy szavakat használni, de a kezdeményezésüket kísérő összefogás, segítőkészség láttán újra van hite az embernek. A motorosok ugyanis nem üres kézzel jöttek. Hatalmas bográcsost készítettek – egész pontosan Lendvai-Fischer Emőke. Ebben a segítségükre volt az Edex, a Pásztor Hús, Réthy László, a Jubák pékség, Gulácsi a GulCartól, a Stebo Logistic és még sokan mások. Köszönet érte!

Előző cikk
Következő cikk
error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading