Fekete-fehérbe sűríti a valóságot

A fényképezést életérzésnek nevezném – fogalmaz Farkas Alexandra, akit a fényképalkotáson belül a(z) (ön)portré érdekel a leginkább. Természetesen erről kérdeztük.

– Azt csiripelik a madarak, hogy rövidesen egyéni tárlatod lesz. Milyen képekkel készülsz? Miben lesz más ez a kiállításod?

– Azt is mondtad, hogy ne áruljak el sokat… 🙂 Ha minden jól megy, akkor december első vasárnapján, pontosabban 3-án nyílik meg a kiállításom, melyre legfőképpen Bikfalvi Zsolttól kapom az ösztönzést.

Úgy tervezem, hogy csak az önportréim és a saját magamról készített, minimális szinten művészibb jellegű fotók kerüljenek a kiállítás anyagába. A Vasile Vénig László Fotóklub keretein belül lehetőségem volt részt venni számos nagysikerű csoportos kiállításon, azonban ez lesz az első egyéni kiállításom, ezért is lesz ez más, és úgymond nagy dolog számomra. Emellett, ragaszkodom a konkrét tematikához és ahhoz, hogy a fotók fekete-fehérek legyenek.

– Hogy vagy mostanság? Mivel foglalkozol, amikor nem fotózol?

– Köszönöm szépen, jól vagyok. Amikor nem fotózom, akkor többnyire Kolozsváron töltöm a napjaimat. Olykor ott is születnek fényképek, melyek legtöbbször nem kerülnek publikálásra, pusztán megmaradnak emlékképeknek. Ezen kívül, nyáron és kora ősszel általában minden szombati napon felszolgálni járok a nagykárolyi Event rendezvénysátorban tartott esküvőkre, illetve más eseményekre. A szabadidőm többi részében, ha tehetem, akkor utazgatok és fesztiválokra, koncertekre járok.

– Amúgy fotózol te eleget? A fotózás milyen szerepet tölt be az életedben?

– Azt hiszem, hogy nem, sajnos nem fotózom eleget. Kevés új és jónak mondható képet sikerült készítsek az utóbbi hónapokban, vagy akár ebben az évben. Ha nem fotózom, az túlnyomórészt motiváció-, idő- és ötlethiány miatt van. Szinte minden olyan fényképnek, amelyet magamról készítek, a szobám nyújtja a helyszínt. Emiatt egyre inkább azt érzem, hogy kissé egyhangúak a képeim, ám szeretnék törekedni a változatosabb helyszínre.

A fényképezést életérzésnek nevezném. Egy olyan dolog számomra, ami remélhetőleg végig fogja kísérni az egész életemet. A fotózást hobbiként akarom továbbra is folytatni. Az elkövetkezendőkben is folyamatosan szeretnék fejlődni, szélesíteni a fotós látóköröm, emellett fotóstársaimtól építő jellegű kritikákat kapni.

05

– A fotózás terén mi érdekel? A közeljövő kapcsán mire készülsz? Min tanakodsz?

– A fotózás terén elsősorban a(z) (ön)portré téma az, ami érdekel és a legközelebb áll hozzám. Ennek egy bizonyos rokonága a szociofotográfia, ezt az irányzatot is nagyon kedvelem annak ellenére, hogy nem sok ilyen témájú képem van. Egy évvel ezelőtt Hóhágyi Gyula megkért, hogy menjek el vele fotózni egy esküvőt. Ekkor jöttem rá, hogy az efféle képek is mennyire tökéletesen tükrözik az emberek különböző érzéseit és hangulatait. Azóta annyira megkedveltük Gyuszival ezt az irányzatot, hogy szívesen vállalunk esküvőfotózásokat. Végül, de nem utolsó sorban minden elismerésem a tájfotósoké. Talán az összes irányzat közül ez nevezhető a legkomplexebbnek.

09

Elsődleges célom a közeljövőben az, hogy sikeresen elvégezzem az egyetemet. Ezt követően néhány évig ki szeretném próbálni, hogy milyen légiutas-kísérőnek lenni. Megfordult a fejemben, hogy a későbbiekben nyissak majd egy utazási irodát. Ha ez nem fog megvalósulni, akkor valami olyan dologgal szeretnék foglalkozni, ami turizmussal, idegenforgalommal kapcsolatos. El tudnám képzelni magam egy múzeumban, vagy akár egy galériában is. Ami biztos, hogy rengeteg helyre szeretnék utazni a világban.

– Egy korábbi interjúban így fogalmaztál: „Egy sajátos önarckép egy hirtelen ötletből fakad, vagy akár egy álomból. Ez mindig változó. A kivitelezés a legtöbb esetben egy hosszabb folyamat, mivel a helyszín nem mindig ideális a fényképek elkészítéséhez.” Mit tennél ehhez hozzá?

– Annyit tennék ehhez hozzá, hogy a kivitelezés mellett a tervezés is hasonló nehézséggel bír. Sokan gondolják azt, hogy milyen egyszerű megtervezni, aztán megvalósítani egy portrét. Egyáltalán nem könnyű feladat elcsípni egy odaillő tekintetet, vagy mozdulatot. Úgy gondolom, hogy a kompozíció, a fény és a technika nagyon fontos alkotóeleme kell legyen egy képnek.

Előző cikk
Következő cikk