Fényi Istvánra emlékeztek a kulturális intézmények munkatársai

Fényi István születésének 104. évfordulójára emlékeztek a Nagykárolyi Művelődési Központ és a Városi Könyvtár dolgozói. Ebből az alkalomból koszorút helyeztek el a költő emléktáblájánál.

Fényi István Nagykároly mellett, Kaplony községben született 1919. január 10-én, szűkösen élő zsellércsaládban. Az elemi iskolát szülőfalujában, középiskoláit Gyulafehérvárott, majd Nagykárolyban végezte. 1943-ban magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett a kolozsvári egyetem bölcsészkarán. 1946-tól nyugdíjazásáig a magyar irodalom oktatója volt Nagykárolyban. Gimnazistaként már szerepelt a Lantos diákévek (1939) című versantológiában. Verseit kezdetben A Hírnök, a Termés és a Március című lapok közölték, majd a Jóbarát és a Pásztortűz is. A negyvenes években az Erdélyi Helikonban közöl verseket, majd 1945 után az erdélyi irodalmi lapokban: Utunk, Igaz Szó. Kötetei: Tavaszi szőlővessző, 1966; A világ benépesítése, 1971; Sors, virággal, 1982. Halála után kiadott könyvei: Égi város, 1996; Üzenet odaátra, 2004; Szivárvány havasán. Összegyűjtött versek I., 2010.
Verseiben Fényi István a szülőföldet, a szűkebb földrajzi régiót tekinti a versélmény elsődleges forrásának. Számára a versírás mint esztétikai tevékenység vágyakozás is a kultúra, a szellem és az erkölcs egyetemessége után.
Fordításában jelentek meg egy-egy kötetben román balladák (1960), Otilia Cazimir gyermekversei (1964), román népdalok (1966); poéma-fordítással szerepelt Mihai Eminescu meseverseinek magyar nyelvű antológiájában (Mesék, 1972).