Fiatal példakép

Tanár, tanácsadó, emberekkel foglalkozik, nyelviskolát is vezet. Sopronyi Roland a Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpontban tanít. Őt kérdeztük az Et Tu Lingua Nyelvközpontról, a tanításról és a mai diákokról.

– Milyen fiatal tanárként itt tanítani?

– Hú, ezzel nagyon sok sztorit mesélhetnék. Bármennyire is próbálok kitűnni a diákjaim közül, öltözékben, magatartásban, beszédben, akár viselkedésben is, esélytelen. Ha valahova elmegyünk mindig megkérdik, hogy tanár nem jött veletek? Egyébként az, hogy fiatal vagyok nem jelentett hátrányt. Nem féltem attól, hogy majd ezzel elvesztem a tekintélyem, sőt, sokkal könnyebb volt megtalálni a közös hangnemet, meg hát amúgy is, az a fajta ember vagyok, aki kiérdemelni akarja, és nem megkövetelni a tiszteletet. Úgy néz ki, egyelőre sikerült. Ha az itt alatt Nagykárolyt érted, a válasz akkor is ugyan az, sokszor nehéz de számomra kifizetődő és örömteli hivatás ez.

– Kalazancisként érettségiztél, a jelenlegi kollégáid is tanítottak. Könnyű volt megtalálni a közös hangot kollégaként?

– Borzasztóan furcsa volt, a tanáriban is és első napokban az is, hogy a katedra melyik oldalára üljek. A tanári kar egy jelentős része tanított, remélem büszkék rám, mert én az vagyok, hogy tőlük tanulhattam. Persze nem lehet minden egy nagy habos torta, vannak akik még most is változatlanul csak az egykori diákot látják bennem, és olyan dolgok is vannak melyek nehezen változnak.

– Ha nem tanár lennél, akkor..?

– Sokszor megkérdik ezt tőlem. A hét minden délutánján mint magánvállalkozó vagy nyelvet oktatok, vagy vállalatok számára tartok üzleti tanácsadást és kommunikációs tanfolyamokat. Szerencsésnek érzem magam, mert mindkettőben megvalósíthatom céljaimat. Megtisztelő érzés, mikor különféle cégektől munkaajánlatot kapok, de egyelőre nem szeretnék váltani, úgy érzem itt megtaláltam a helyem. Ha kénytelen lennék változtatni, akkor üzleti tanácsadással, különböző egyéni vagy csapatfejlesztő programok szervezésével, lebonyolításával foglalkoznék.

– Miért választottad a tanári pályát?

– Három évvel ezelőtt egy német-alapú cégnél tevékenykedtem, mikor egykori tornatanárom, Dohan Mircea aligazgató hívott, hogy beszélgessünk, hát ez lett belőle. Mindig is megszállottja voltam az emberi természetnek, viselkedésnek. Egyetem alatt már megfogalmazódott bennem, hogy bárhol is dolgozzak, ott majd valami jót, valami többet és valami maradandót kell átadnom az embereknek, ez a munkahely tökéletes e célból. Furcsa az, hogy a szüleimmel majdnem egyidős szülők rám bízzák a gyermekeik sorsát, tanácsot kérnek a nevelésben, és mégis felbecsülhetetlen, zavarba ejtő és elmondhatatlanul tiszta öröm az, amikor egy-egy diák azt mondja, én vagyok a példaképe. Miért is választana az ember más pályát.

– Milyennek gondolod a mostani diáksereget?

– Megdöbbentően más, mint amire emlékeztem, amilyenek mi voltunk. Sokkal passzívabbak, és nehezebben lehet lekötni a figyelmüket, a diákság igényei és elvárásik is megnőttek, és ha akarjuk, ha nem tanárként igazodnunk kell ehhez. Fel kell nőnünk a feladathoz. Úgy gondolom, napjainkban minden eszköz megvan hozzá, hogy együtt valami csodásat alkossunk.

– Mi a helyzet a nyelviskolával?

– A nyelviskolában jelenleg is gőzerővel többszinten zajlik az oktatás, mind magánszemélyek, mind cégek terén, illetve nagy örömömre az angol és német nyelv mellett román tanfolyamunk is van.

– Hogyan jött létre az Et Tu Lingua Nyelvközpont?

– Az Et Tu Lingua Nyelvközpont 2013 nyarán jött létre, a városban egyedüli számlaképes nyelvoktató vállalatként. Közgazdaságot végeztem, és mindenképp szerettem volna saját vállalkozást, méghozzá olyat, ami még a városunkban, térségünkben nincs, és mindenkinek hasznos. Sokan óvva intettek az ötlettől, de egy cseppet sem bántam meg. A nyelviskola nyitott bármilyen együttműködésre, és igen rugalmas. Nem csak hagyományos nyelvoktatás zajlik, hanem az interaktív órák mellett fordítunk, tolmácsolunk és lektorálunk is. Fontosnak tartom, hogy mindenki az igényeinek megfelelő szolgáltatásban részesüljön.

– Fogtok új kurzust indítani a közeljövőben?

– Kurzusaink kéthavonta indulnak, igénynek megfelelően kezdő, haladó, vagy üzleti nyelvtanfolyamaink vannak. A legközelebbi március végén lesz. Kérésre, illetve minimum ötfős létszám esetén bármikor indítunk tematikus, vagy akár más idegennyelvű tanfolyamot is.

Berei Csenge Bernadette