Fiataljainkat támogatják

Holnaptól lehet pályázni a MOL Tehetségtámogató programjára. A többi között felszereléseket vásárolhatnak a fiatalok – sportolók vagy művészpalánták –, de akár versenyekre vagy rendezvényekre is elutazhatnak a támogatás révén. Mindezt ma Szatmárnémetiben, a Csipler Sándor-vívóteremben hirdették meg.

Immár a 13. alkalommal tartották meg a MOL Románia Tehetségtámogató Gáláját. Mint ismeretes, fiatal sportolóknak és művészeknek idén összesen 560 000 lej támogatást nyújtanak. Egy tehetséges ifjú legtöbb 10 000 lejt pályázhat meg eszközbeszerzésre és/vagy utazási költségek fedezésére. Az elmúlt 12 esztendő során a program keretében 1953 fiatal részesült összesen több mint 3 220 000 lej támogatásban, köztük 30 Szatmár megyei sportoló és művész, akik ennek az összegnek közel négy százalékára, 121 000 lejre pályáztak sikeresen.

Mint András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője a Nagykárolyi Anziksznak elmondta, az új kiírásban mintegy másfélszer annyi pénzt szán a támogatásra a MOL. Ennek jegyében a Szatmár megyei fiatalok – köztük a nagykárolyiak és vidékbeliek – figyelmébe ajánlotta a lehetőséget. Felméri Erzsébet, a MOL Románia PR igazgatója hozzátette, hogy a Közösségért Alapítvány, illetőleg a MOL holnapján találhatjuk meg a pályázatai leírást, az űrlapokat. Nagyon örül a lehetőségnek – mondta el érdeklődésünkre Simona Pop olimpiai bajnok párbajtőröző. Mint fogalmazott, a különféle sporteszközök – és a művészetiek is – felettébb költségesek, de egy ilyen támogatás révén a fiatal hozzájuk juthat. Elmondta, hogy a most díjazott fiatalok közül is többet ismer, és ők a támogatás révén különféle versenyeken vehettek részt. Szerinte ez egy nagyon jó lehetőség, és mindenkit arra buzdított, hogy próbáljon meg élni vele – tette hozzá.

A gála keretében a díjazottak mondták el, mire is használták fel a támogatást – ki hangszert vásárolt, ki sportfelszerelést –, a továbbiakban pedig a Szatmárnémeti Városi Sportklub vívói tartottak bemutatót.

(megyeri)