Július 1-jén, szombaton 10 órai kezdéssel tartják első válogatójukat a Nagykárolyi FC Kinder Futball-egyesület edzői a helyi Union Glass műfüves pályáján. Ide várják mindazokat a 2011-es esztendőben született gyerekeket, akik szívesen fociznának és szeretnének képzett edzők segítségével sportolni.
Július elsején kezdődik, és augusztus 31-ig tart a jelentkezési időszak, minden hét szombat délelőttjén lehet vinni a gyerkőcöket sportolni. Jelentkezni telefonon is lehet Botos Zsolt edzőnél, a 0744/704-089-es telefonszámon.
Miért járjanak sportolni a gyerekek? – erről kérdeztük Botos Zsoltot.
– Amellett, hogy csapatjátékos válik belőlük, remek lehetőség ez a román és magyar nyelv elsajátítására, az állóképesség növelésére, az önfegyelem, a koncentrációképesség, a jó kondíció megszerzésére és fejlesztésére is alkalmuk nyílik a gyerekeknek. Profi szakemberek irányításával, a gyerekeknek módjuk lehet országos bajnokságokon és nemzetközi tornákon való részvételre is. A mozgás nagyon fontos egy gyermek egészséges fejlődésének érdekében, ezért arra biztatom a szülőket, hogy hozzák el őket, próbálják ki, milyen örömöket ad a foci és a csapatsport a csemetéjüknek! – mondta az edző.