Fúvóstalálkozó Kaplonyban

Idén első alkalommal tartottak fúvóstalálkozót Kaplonyban, mégpedig együtt a helyi NDF közösségének hagyományos nyári ünnepével.

A sportcsarnok előtti téren vasárnap otthonra lelt alkalmat a Német Demokrata Fórum szervezetének hagyományos nyári rendezvényével közösen tartották meg. Mások mellett fellépett a 60 fiatal zenészt, 2 karmestert, 5 év együttműködést, több tucat sikeres koncertet, az „Év Ifjúsági Zenekara” kitüntetést és egy Virtuózok vetélkedő győztesét „felvonultató” Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekar is. A nagynevű zenekarnak amúgy helyi vonatkozásai is vannak, hiszen kaplonyi is van a tagjai között. Amint az várható volt, nagy sikert arattak odaadó előadásukkal, mely keretében mind klasszikus darabokat megszólaltattak, mind saját szerzeményeket is előadtak. Mi több, majdhogynem ősbemutatója is volt egy zenekari tag, Ágoston Máté Állatkerti fantázia című művének — a közönség nagy hálával tapsolta a produkciót. Különösen nagy tapsot kapott a szólót is előadó Beke Márk, aki nem mellesleg Virtuózok zenei tehetségkutató győztese is.

A kaplonyi vasárnap megtartott fúvóstalálkozón a Kárpát-medence fiatal zenészeit összefogó zenekar mellett műsorral kedveskedett a kálmándi, a mezőfényi és természetesen a házigazda, a kaplonyi fúvószenekar tagjai, de a közönség kedvére igyekeztek tenni a Kaplonyi Tánccsoport tagjai is, továbbá a Páter Szabó Dömjén Vegyeskar tagjai, Koch Vanessza, majd Straub Ottó énekesek.

A rendezvény szabadtéri bállal zárult, melyen a Galant együttes szolgáltatta a zenét.

A kaplonyi fúvószenekar szolgálata:

Mády György Magyar képek című művét is megszólaltatta a Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekar: