25 C
Nagykároly
2026. 09. 05.

Großwardeint is megismerik a großkaroliak

Kifejezetten lendületes időszakát éli a német nyelv oktatása a nagykárolyi Elméleti Líceumban. Mint kérésünkre Lőrincz Tünde oktató elmondta, több csapattal többféle versenyre készülnek.

2

A tavalyi év óta különösen szoros kapcsolatuk van a Német Demokrata Fórum megyei szervezetével. Ennek köszönhetően támogatáshoz is jutottak – tudtuk meg Lőrincz Tünde tanártól. Igaz, hogy picurka, de saját nyelvlabort sikerült kialakítaniuk. Hatalmas aktívtáblát kaptak hozzá, valamint projektort. Ennek a berendezése, otthonosabbá tétele zajlik. Egyébként a támogatás hozzávetőleg 7-8 ezer eurónyi.

3

A címvédés a cél azon a versengésen, amelyen három, de még az is elképzelhető, hogy négy csapattal vesznek részt. A Partiumi Keresztény Egyetem német tanszéke által meghirdetett alkalomról van szó – mint ismeretes, ezt tavaly az elméletisek nyerték meg. A több hónapos tudásfelmérő lényege az, hogy minél szerteágazóbban felmérje, illetve bővítse a tudásukat. Havonta feladatsort kapnak, amit ki kell dolgozniuk. A berlini falról szólt a tavalyi verseny, a hidegháborúról, illetőleg egyébként is a német fővárosról. Idén Nagyvárad a téma, azaz Großwardein. A Pece-parti Párizs, a Körösök Athénjának nevezetességeit kell megismerjék, az épített örökség stílusjegyeit kell tanulmányozzák. A nyelvtudásuk bővítése mellett az általános ismereteiket, mi több, a művészettörténeti tudásukat is gazdagítaniuk kell. A szervezők arra is gondoltak, hogy mindezzel párhuzamosan a saját településeiket is megismerjék. Ennek megfelelően legutóbb nagykárolyi és vidékebeli épületeket kellett bemutatniuk. A református templom, a kaplonyi Szent Antal-templom, illetőleg a Károlyi-kastélyról szólt a károlyi csapatok tanulmánya. Áprilisban Váradon tartják a döntőt, amelyen kvíz keretében kell számot adni a tudásukról. Egyébként aránylag komoly nyereményeket lehet kiérdemelniük. A tanár hozzátette, hogy talán ennél is fontosabb a már-már egyetemi szintet követelő versenyanyag, illetőleg az, hogy a középiskolások „beleszagolhassanak” az egyetemi légkörbe. Hogy élvezik a diákok, vélhetően erre a kérdésre a legmegfelelőbb válasz: a tavalyiak idén is részt vesznek.

Lassan kezdődik a tantárgyversenyek időszaka, értelemszerűen arra is készülődnek.

A középiskola alsósai között tavaly népdalkört hoztak létre – ők a sváb dalokkal ismerkedtek meg. Idén is folytatják ezt a kezdeményezést, és tánccsoportot alakítanak.

Első alkalommal vesznek részt a „németesek” egy romániai projekten, mely az országban élő nemzetiségek, népcsoportok kultúráját, szokásait vizsgálja. Az elméletiseket három pedagógus készíti fel, Monica Tămaș, Rodica Pop, illetőleg Lőrincz Tünde. Tanulmányt kell készíteniük a résztvevőknek. Ők a Nagykárolyt övező vidék svábok hagyományait vizsgálják, próbálják bemutatni. Rövidfilmet készítenek majd ebben a témában. Mivel tág és sokszínű a téma, ezért azt két évre osztották fel. Idén magára a szokásokra, a kultúrára fókuszálnak, illetőleg a svábság történetére. A deportálás borzalmait átéltet kérnek meg, hogy meséljen nekik az életének arról a szakaszáról. De hogy ne csak a múlttal foglalkozzanak, hanem egyfajta kitekintést is nyújtsanak a nézők számára, betekintést kívánnak nyújtani a hagyományok továbbélésének lehetséges mikéntjeibe. A kálmándi fúvószenekar egy próbáját fogják felkeresni ebből a célból, továbbá népdalokat és mondókákat is igyekeznek rögzíteni.

Az elméletis németesek idén is szeretnék megszervezni az oktatási intézmény keretében a sváb napot. 2016-ban a dísztermet berendezték egy sváb háznak, volt konyhai rész, szoba. A diákoknak lehetett az autentikus berendezésről gondoskodniuk, és ezeket ki is lehetett próbálni. Nagyon élvezték a csigakészítést, vagy a kukoricamorzsoló-versenyt. De a tanárnő elmondása szerint különösen nagy sikere volt annak is, hogy spontán táncház alakult ki, hiszen a hozott hangszereket megszólaltatták, míg a többiek táncra perdültek.

4

Lőrincz Tünde sváb népdalok éneklése közben

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading