Gyerekeket fogadott Kovács Jenő a Polgármesteri Hivatalban (Fotógaléria)

Szerdán, a Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület szervezésében megvalósuló vakációs foglalkozások keretén belül mintegy 40 gyermek látogatott el a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatalba.

Az épület dísztermében Kovács Jenő polgármester fogadta a lurkókat, akiknek Petőfi Sándor és Szendrey Júlia Nagykárolyban köttetett szerelméről is mesélt, illetve felhívta a figyelmüket, hogy legyenek büszkék rá, hogy nagykárolyiak, mert a város igencsak híres szerepet tölt be a magyar irodalomtörténetben.

A gyerekek körbejárhatták a dísztermet, kérdezgethettek a városvezetőtől, illetve azt az irodát is megnézhették ahol a polgármester dolgozik. Végül pedig arra az erkélyre is kimehettek, ahonnan Petőfi megpillantotta szerelmét, későbbi feleségét, Júliát. A látogatás után minden gyerek kapott egy kis ajándékot Kovács Jenő polgármestertől.