Gyerekkora óta érdekli a művészet – Naghi Bernarddal beszélgettünk

Nem mindig a legújabb technika a legjobb. Így gondolja ezt Naghi Bernard is, aki 20. századi analóg fényképezőgépekkel szeret legjobban alkotni. Ezeknek a gépeknek történetük van – vallja a fiatal fotós.

Fotók: Naghi Bernard

Mesélj, kérlek kicsit magadról, mi vezérelt a fotózás felé?

– Már egészen kicsi gyerekkorom óta érdeklődöm a képzőművészet iránt. Először rajzolni kezdtem el. Majd egyszer a kezembe került édesapám fényképezőgépe. Onnantól kezdve már én örökítettem meg a családi eseményeket. Az érdeklődésem később sem hagyott alább, sőt. A családi eseményfotózás azóta is megmaradt az életemben, csak most már nem a saját családomat fotózom.

Hol és kitől tanultad meg a fényt leképezni?

– Gyerekkoromban és a középiskolában teljesen autodidakta módon kísérletezgettem a gépekkel. Először a digitális fényképezőt tanultam meg kezelni, majd folyamatosan áttértem az analóg fotózásra. Úgy vágtam neki a Kolozsvári Művészeti Egyetemnek, hogy már tisztában voltam az alapokkal, sőt, talán még kicsit többel is. Mégis nagyon jó volt az egyetem, hiszen teljesen kiszélesítette a látószögemet, rengeteg új dolgot tanultam meg, elméletben és gyakorlatban is.

Mivel foglalkozol jelenleg?

– Jelenleg főként eseményfotósként tudnám magam meghatározni. Ez a legfőbb munkám most. Az eseményeken nem csak fényképezek, hanem egyre gyakrabban videózok is, próbálok ezen a téren is fejlődni. Persze nem egymagam csinálom mindezt, hanem rendszerint 3-an szoktunk elmenni az eseményekre, attól függ mekkora a rendezvény. A kollégáim ugyan még tanulók, de már rendkívül ügyesek, rájuk lehet bízni akármilyen feladatot. Nekik is jót tesz, ha az elméletet gyakorlatba tudják ültetni. Ez úton is köszönöm nekik a segítséget. Sajnos a koronavírus-járvány miatt a mi munkánk is teljesen átalakult, nem voltak megrendelőink, hiszen nem voltak események. Ebben az időszakban inkább a saját projektjeimre fókuszáltam.

Különleges fényképezőgépekkel fotózol, mesélj, kérlek kicsit a szerkezetekről. Honnan szerzed be ezeket? Miért fontos neked, hogy minél különlegesebb gépekkel örökítsd meg a pillanatot? Honnan tudod, hogy kell őket kezelni?

– Először is, az ötleteimet legjobban az analóg fotózáson keresztül tudom megvalósítani. Sajnos már nem lehet profi analóg fényképezőgépeket új gyártásban találni, ezért nagyrészt használt eszközöket vásárolok. Ezeknek a 60-as, 70-es évekbeli gépeknek már saját történelmük van, egészen különleges érzés a régi híres művészek eszközeivel dolgozni. Igaz, hogy csak egy üres fekete doboz, mégis egyediek, főleg a lencse teszi azzá és a felhasznált filmszalag, ami a képek hangulatáért felelős. Itt nincs rosszul sikerült kép, nincs lehetőség korrigálásra, egy pillanat alatt kattog a film és csak akkor látod meg a végeredményt mikor kidolgozod a képeket. Ez is a varázsa ennek a módszernek. Egy gép minél nagyobb annál kevesebb képet lehet készíteni vele, ami ösztönöz, hogy tényleg tökéletes legyen a megörökített pillanat minden szempontból.

Mindenhova magaddal viszed a fényképezőgépedet?

– Épp mindenhova nem. De a napom 80 százalékában velem van valamelyik fényképezőm. Általában egy kicsi analóg gépet akasztok a nyakamba, egy olyat, ami nem jelent plusz terhet. Sosem lehet tudni, hol botlok bele az ihletbe.

Hogyan kell elképzelni a fényképek előhívásának folyamatát? Milyen technikát használsz? Hol tanultad ezt?

–Filmet előhívni magamban tanultam meg, az internet persze nagy segítségemre volt, de a saját kudarcaim és sikereim által próbalom még mindig tökéletesíteni a technikát. Az elején nagyon sok filmet rontottam el. Röviden, egy sikeres fekte-fehér filmhez szükség van egy fekete szobára, vagy, ahogy én csinálom, megvárom az éjszakát és a fürdőszobában dolgozom. Szükséges egy előhívó tank, amelyikben egy spirál található, erre fűzöd a filmet. Kémiai anyagok is kellenek, egy előhívószer és egy fixáló, ezek keltik életre a filmeket, tartósítják és védik meg a fénytől. A színes filmmel is ugyanez a helyzet, csak több szerre van szükség és pontos hőmérsékletre. A kész filmszalagot meg kell szárítani és egy speciális szkennerrel beszkennelni, így lesz elérhető digitális formában is.

Mi lesz az előhívatott fotókkal? Megtartod őket, esetleg elajándékozod?

– Az előhívott fotóimat archiválom a személyes archívumomba. Megvan ennek a módszere, hogyan kell tárolni úgy, hogy ne sérüljenek a fényképek. Nem szoktam őket elajándékozni, hiszen mindegyik egy fontos darab számomra, az én gondolataimat adják vissza. Nagyon sok fényképem van már otthon, de nem bánom. Lehet egyszer majd újra előveszem a legrégebbieket és inspirációt merítek belőlük, vagy újra digitalizálom őket.

Milyen témában szeretsz a legjobban fotózni, ezen belül vannak-e számodra is nagyobb kihívást jelentő feladatok?

– Az eseményfotózás mellet általában beállított portrékat csinálok a legszívesebben. Emellett szeretem a spontán fotókat is, főleg a városi környezetből kiemelni valamilyen minimalista tárgyat, amit kiszűrök a környezetéből. Szeretem, ha egy kép letisztult, ilyen az én stílusom. A legnagyobb kihívás, hogy legyőzzem a frusztrációmat. Nem szeretem, ha valaki észreveszi, hogyha őt fotózom, persze most nem a modelljeimről beszélek, hanem hogyha csak a városban meglátok valami inspirálót, akkor zavarba hoz, ha látják, hogy fotózok. Valahogy úgy érzem, hogy belemászok más magánszférájába, amit nem nagyon szeretek. De néha ezt le kell győzzem, ha nem hagy nyugodni az ihlet.

Te keresed a pillanatot, vagy a pillanat talál meg téged? Mennyire kell előre eltervezned a kompozíciót?

– Is – is. A beállított fotósorozatokra természetesen előre készülök, megtervezem a modell ruháját, a környezetet, a pózokat. El kell tervezzem, hogy milyen gépekkel fogok fotózni, mi lesz a legmegfelelőbb az adott természeti viszonyokhoz, a napszakhoz. De van olyan is, hogy csak úgy spontán jön az ihlet, egy zene, egy illat, egy hangulat hatására. Olyankor azonnal cselekszem és kattintok.

Milyen kiállításaid voltak eddig?

Elég sok eseményen részt vettem. Kiemelném a következőket: 2020 European International Book Art Biennale 5 th Edition, Honorable Mention – Nagykároly; 2019 Expolaroid – Kolozsvár; 2018 PLASTICĂ MICĂ BRĂILA – Brăila; Analog Festival – Temesvár; EIBAB – Bookart Biennale – Japán; Expolaroid 2018 – Kolozsvár; Micul Prinț XXIV – Szatmárnémeti; InstaHouse – Nagykároly; 2017 International Exhibition of Art , „FROM THE WORLD TO THE REGIONS” – Poland; Karul Art – Nagykároly; 2017 Insemn rod, rod insemn –Szatmárnémeti; Actiune – Reactiune – Nagykároly; Mesteri diploma-kiállítás – Kolozsvár; Fragmente Vizuale – Szatmárnémeti; Complementaris – Liska ArtGallery, Heron Live Hotel, Lengyelország; 2016 EIBAB – Bookart Biennale , India; 2016 D.F.E.W.A. ( D. Fleiss & East West Arstists) Residency – Erdőd; D.F.E.W.A. ( D. Fleiss & East West Arstists) International Artists Exhibition at Art Museum – Szatmárnémeti; 2016 Complementaris – saját kiállítás, Nagykároly; 2016 Genesis – Gala Traficantului de Cultura , Oradea , Romania; 2016 Genesis –saját kiállítás, Nagykároly; 2016 Complementaris – Photo Romania Festival – Kolozsvár; 2015 D.F.E.W.A. ( D. Fleiss & East West Arstists) Residency – Erdőd.

Melyik volt az eddigi legkedvesebb fotós élményed?

– 2015-ben dolgoztam egy saját projekten. A képek témája az volt, hogy a női test ábrázolása a bibliai szimbolikus gyümölcsökkel. Az összes képet analóg géppel készítettem. Nagyon sok helyen voltam vele, többek között Lengyelországban is. Nagyon nagy sikere lett a projektemnek, aminek persze nagyon örültem. Több külföldi internetes portál is bemutatta a képeimet. Egy másik kedves élményem a mezőteremi tóhoz köthető. Ott készítettem pár fotót a mesteris felvételimhez. Az érdekessége az volt, hogy a kocsim csomagtartójából rögtönöztem egy feketeszobát, hogy ott helyben elő tudjam hívni a képeket. Nagy kihívás volt, de nagy élmény is egyben.

Lang Gyopárka

Megjelent a Nagykároly és Vidéke hetilapban