Magyarországon immár kilencedik alkalommal került sor az Országos Rajzfilmünnepre. A rendezvény idei kiadásának helyszínei között, a magyarországiak mellett, nagykárolyi oktatási intézmények is megtalálhatóak voltak.
Ki ne emlékezne a Vizipók-csodapókra, Frakkra, esetleg a Futrinka utca lakóira vagy a Magyar népmesék szereplőire? Bálint Ágnes írói és dramaturgi munkássága között is „mazsolázhattak” mindazok, akik részt vettek a vetítéseken.
A legendás, immár 65 éves PANNÓNIA FILMSTÚDIÓ alkotásainak köszönhetően, a vetítésen ülő gyermekek különös kalandokba keveredhettek Mézga Aladárral, kérhették a következőt Dr. Bubó mesebeli rendelésén, de A nagy ho-ho-horgász főcímdalát is egyként énekelhették ezen az ünnepen.
Az Országos Rajzfilmünnep 2022-es programjában több nagykárolyi tanintézmény (óvoda és iskola) is részt vett az elmúlt napokban. Voltak vetítések a nagykárolyi 1-es és 5-ös számú napköziotthonok és a hozzájuk alárendelt intézmények kirendeltségeiben, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumban, a Nagykárolyi Elméleti Líceumban, valamint Vasile Lucaciu Általános Iskolában is.
Igen nagy sikernek örvendett a rendezvény hiszen közel 500 gyermekhez jutottak el a klasszikus és ikonikus magyar rajzfilmek.
A programot a KEDD Kulturális és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság szervezte, együttműködve a Vasile Vénig László Fotóklubbal.
A szervezők kis meglepetéssel is készültek a gyermekek számára: a programban résztvevő óvodás csoportok játékokat is kaptak a vetítéseket követően.
You must be logged in to post a comment.