Hajrá, kinderesek, hajrá, focistapalánták!

Nagy nap lesz a holnapi igen sok nagykárolyi srác életében. Holnap lesz ugyanis az első hivatalos mérkőzésük. Mégpedig idehaza, a város labdarúgópályáján.

A Nagykárolyi Kinder FC idén is részt vesz a Román Labdarúgó-szövetség Interliga-sorozatában — tudtuk meg a sportegyesület vezetőjétől, Tabi Zsolttól. Az utánpótlás-nevelési célzattal létrehozott tornán nem az eredmény a lényeg, hanem az, hogy minél több gyerek kapjon lehetőséget arra, hogy élesben is kipróbálhassa magát, a focitudását, mennyire képes csapattagként viselkedni stb.

Vasárnap 7, 8, 9 és 10 évesek gyerkőcök lépnek pályára. (Sőt, talán még fiatalabbak is…) Sokuknak ez az első hivatalos tornája — nagy tehát a súly! 🙂 Négy sportegyesület focistapalántái kergetik majd a bőrt: a nagykárolyi Kinder mellett az Avasfelsőfalvi Energia, a Máramarosszigeti Viitorul és a szintén Máramarosszigeti Plimob. Egyszerre két klub korosztályai mérik össze a tudásukat a kétszer 15 perces játékrészek keretében, a pályát négy részre osztják fel.

Szívesen látják a szervezők az érdeklődőket, a mérkőzések 11 órakor kezdődnek.

foci