Hajrá, Orbán Viktor!

Az elkezdett munka folytatására szavaztak a magyarok, így az a kormány irányítja Magyarországot a következő négy évben, amely számára fontos az erdélyi magyarok közössége – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

A politikust az RMDSZ hírlevele idézte. Rámutatott: becslések szerint 180–195 ezer körüli azoknak az erdélyi magyaroknak a száma, akik a magyarországi választásra regisztráltak, és leadták voksukat. Hozzátette: az elmúlt hetekben az RMDSZ mintegy 100 ezer erdélyi magyar embernek segített szavazata leadásában, ami azt bizonyítja, hogy a közösség tagjai ezúttal is megbíztak a szövetségben, hiszen a voksolók több mint fele tőle kért segítséget, és rábízta szavazatát.

Kelemen Hunor gratulált az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által vezetett Fidesz-KDNP-nek. Elmondta: az RMDSZ partnerre lelt a párszövetségben, ezt a partnerséget a következő négy éves parlamenti ciklusban is tovább szeretné erősíteni.

„Az erdélyi magyarok célja megmaradni és építkezni magyar közösségként, jólétben. Az RMDSZ ezt tekinti politikája alappillérének, a magyar kormány nemzetpolitikája pedig ehhez járul hozzá” – mondta Kelemen Hunor.

Úgy vélte, a következő időszak kihívása a Románia és Magyarország kormányai közötti kapcsolat megerősítése, ami elengedhetetlen az erdélyi magyar közösség szempontjából.

Forrás: MTI