Hálás szívvel köszönik a motorosok meghívását a Piarista nővérek

“Ámulat és bámulat – Avagy mit tesz a felhevült bitumen, benzin és égett gumi szaga”- köszönik a motorosok meghívását a nagykárolyi Piarista nővérek az elmúlt hétvégén megszervezett Streetfighter Show-ra.

Az elmúlt vasárnapon kedves meghívásnak tehettünk eleget. Torzsa Arnold jóvoltából Streetfighter Show-n vettünk részt. A nagykárolyi autós gyakorló pályára érkeztünk meg gyermekeinkkel délután négy óra körül: nyári meleg próbálgatta az erejét, a napsütésben csillogó motorcsodák sorfala mentén sétáltunk be a pálya közepéig. Mert már valódi pálya volt, piros-fehér sávos szalaggal körbekerített.

Már a kapuban vártak bennünket, s egészen a sátrakig kalauzoltak bennünket. A gyerekek figyelme, fiúké és lányoké különbség nélkül, hamar fennakadt a pálya mentén felsorakozott motorokon. Ki a lóerő, ki a maximális sebesség, ki a szín alapján választott magának kedvencet. Hamarosan a heves motorzaj másfelé vonta a figyelmünket. Borbély Kornél és Kötél István szemmel alig követhető, józan értelemmel nehezen felfogható mutatványokkal parancsolva az alattuk dübörgő motorba zárt lóerőknek hasítottak a pályán. Kicsi és nagy egészen a látvány hatása alá került.

De a vendégeskedés még csak ezután vette igazán kezdetét. Finom fagylaltnak örülhettünk, színével, ízével is hűsített a meleg pályaszélen, még fekete fagyit is kóstoltunk. A motoros versenyző is csak ezután mutatta meg igazán, mit hozott a nagykárolyiaknak. Erő, sebesség, egyensúly – izgalmas egy fizika óra volt.

Az álmos kedvetlenség elnyomása alól szabadult kicsi fiúnk a bemutatót követően már a leparkolt versenymotor nyergében próbálta az ülésen való felállás figuráját lebeszélhetetlenül lelkesen. Alig maradt olyan járgány, amelyet nem vizsgáltunk meg, ültek fel rá a gyerekek fényképkészítést követelve.

Nem hiányzott semmi, a hangulat a tetőfokán volt, de ínycsiklandó lapcsánka illata, s alig kicsivel később az íze mégis újabb örömöket csalt elő az egész társaságból. Az esti gulyás pedig méltó befejezése volt felejthetetlen napunknak.

Ezúton is köszönjük Torzsa Arnoldnak, családjának, szervező társainak, kollégáinak minden erőfeszítést és munkát, a kedves vendéglátást és nem lankadó figyelmet, amellyel körülvettek bennünket. Hálás szívvel köszönjük meg a nagylelkű pénzadományt, amellyel Gyermekotthonunkat támogatták. A Jóisten áldása kísérjen mindannyiuk életét és vigyázza családjaik boldogságát!