25.1 C
Nagykároly
2026. 09. 05.

Hamisítatlan „disznólkodás”

Szatmár megye most már egészen bizonyosan híres arról, hogy február első szombatján a hagyományőrzéssel foglalkozik. Azok közül is az egyik legízletesebb végeredménnyel büszkélkedővel, a disznóvágással.

Évről évre több tucat csapat mutatja be, hogy ennek a megyének ahány régiója, annyiféleképpen fognak neki ennek az igazán látványos hagyománynak. A verseny története során volt már részük a szervezőknek és a résztvevőknek embert próbáló esőben, de vágtak disznót mesés hóhullásban és arcpirosító fagyban is. Ám semmi sem állhatta útját annak, hogy a mesterek megmutassák: mire képesek egy késsel vagy egy fakanállal a kezükben.

Most sem lesz ez másként. Február 4-én, az első szombaton Avasújváros lesz a házigazdája a Szatmár megyei RMDSZ legnagyobb téli rendezvényének, melyen évről évre egyre többen vesznek részt. A leglelkesebb látogatók egyszerre érkezhetnek a csapatokkal, de a hivatalos megnyitó reggel nyolckor lesz. Természetesen ekkor már lehet tesztelni a régiók legjobb pálinkáit, amelyet a szakértő és fáradhatatlan zsűri pontozni is fog a későbbiekben megannyi más ízletes fogással együtt. A hamisítatlan disznóvágás hangulatáról a csapatok gondoskodnak, mert miközben készítik a zsűrizésre méltó hurkát, kolbászt, toroskáposztát, addig megmutatják azt is, hogy ki készül el a leggyorsabban az egész művelettel, de összemérik a feldolgozás pontosságát is. Lesznek segítőik, akik eközben a csapat portáját díszítik fel és a vendégsereget kínálják meg némi harapnivalóval vagy éppen forralt borral. „Minden évben érkeznek csapatok, akik addig ismeretlen fűszerezéssel vagy addig nem elterjedt technikával lepik meg a zsűrit, de alapvetően a hagyományőrzés a fő célja a rendezvénynek, s természetesen az is, hogy kicsit ki lehessen zökkenni a mindennapok taposómalmából és azok is találkozhassanak egymással, akiknek elfoglaltságaik miatt máskor kevesebb lehetőségük van erre az RMDSZ tisztségviselői közül” – foglalta össze Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei Szervezetének elnöke a böllérverseny lényegét, majd azt is elmondta, hogy ahogy más években is, most sem zárkóznak el a szervezők az elől, hogy megnyissák a rendezvény kapuit mindenki előtt, aki tisztelegni akar eme hagyomány előtt – szorgos munkával, természetesen.

A szervezők ígérik, hogy január folyamán még visszatérnek a böllérversennyel kapcsolatos részletekkel. Aki pedig jelentkezni szeretne, az megteheti azt Tasnádi Istvánnál a 0261/713-566-os vagy a 0746/638-416-os telefonszámon.

2014-ben Tasnád városa látta vendégül a böllérversenyt, ide kattintva tekinthetik meg a képes beszámolónkat.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading