22 C
Nagykároly
2026. 09. 02.

Hármas együttállásban a Bikfalvi-fotó

Szerdán érdekes együttállása lesz Bikfalvi Zsolt egyik fotójának. Hármas együttállásban lesz a Predestination (Predesztináció) fotó, vagyis, hogy érthető legyen: egyszerre lesz kiállítva három helyszínen ez a bizonyos fényképalkotás, mégpedig egyidejűleg a világ három szegletében.

Időrendi sorrendben az első kiállítás helyszíne: Alexandria (nem a romániai, hanem az egyiptomi), éspedig a Photo CREATORS Alexandria nemzetközi fotószalon részeként. Sőt, itt még AFIAP Blue Ribbon (Kék Szalag) dicséretben is részesült az alkotás.

A második helyszín, ahol megtekinthető a nagykárolyi fotóművész fényképe, más alkotók fotóival egyetemben: Budapesten. Egész pontosan a Radisson Blu Béke Hotel kupolaterme. A fotó része a XV. Nemzetközi Magyar Fotópályázatnak, amelyet a Magyar Fotóművészek Világszövetsége írt ki. Ez az kiállítás megtekinthető lesz Nagykárolyban is, 2016. február 7-től két héten keresztül a Vasile Vénig László Fotóklub szervezésében. Mindenkit szeretettel várunk!

Az együttállás harmadik helyszíne a szatmárnémeti Zöld ház. Ott szeptember 16-án 13 órai kezdettel nyílik meg Bikfalvi Zsolt Learning to Fly elnevezésű egyéni fotókiállítás. Mindenkit várnak a holnapi megnyitóra. A tárlatot október végéig lehet megnézni a jelenlegi megyeközpontban.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading