Férj, apa, magyartanár, íjász, színházrajongó, lelkes horgász – hogy csak néhányat említsek azon jelzők közül, amelyekkel Lászlóffy Csaba Zsoltot illethetnénk. Hivatásról, hobbiról, családról esett szó egy délutáni kávé mellett – Vitéz Júlia faggatta.
– Olyan tág az érdeklődési köre, és olyan sokféle hobbinak hódol. Hogy férhet össze ennyi minden az Ön életében?
– Jó adag életakarással lehet csinálni, jó adag nem agyalással, hagyjuk, hogy történjenek a dolgok, benne legyünk a folyamatban és a lehető legjobban megélni azt. Mindig is egy ilyen, hogy durván fogalmazzak, extrém embernek tartottam magam. Namármost az évek múlásával – mások is észrevették, hogy – úgymond lenyugodtam és nem feszegetem annyira ezeket az extrém határokat, habár egyesek azt mondják, hogy mégis. Én úgy látom, hogy valóban, mintha egy kicsit lenyugodtam volna.
– Mióta foglalkozik tanítással?
– Lássuk csak, 2002-ben végeztem, tehát tizenhárom éve. Először a Kalazancziban voltam egy évet, majd Mezőpetriben, végül Kaplonyban lettem címzetes tanár.
– Miért épp a magyar szak?
– Mindig is szerettem, az általános iskolai magyartanárnőm szerint tehetséges voltam, fogalmazások terén például, szavalóversenyeken, tantárgyversenyeken való részvétel alapján. Pozitív visszajelzések, otthon is inkább ebbe az irányba tereltek, na, Csabikám, úgy látszik, hogy neked ez jobban fekszik, akkor neked ezen a vonalon kell továbbhaladnod. Aztán tinikorban magam is elkezdtem írogatni, verseket, satöbbi, bár utólag elolvasva ezeket nem voltak valami jók, tehát biztos, nem adnám ki őket, de számomra fontosak, mert mind megélt állapotokat tükröznek.
– Miért általános iskola?
– Ebbe főleg a rendszer szól bele. Sikerült Kaplonyban elhelyezkednem, azóta ott vagyok címzetes tanár. A középiskolában való tanítás gondolatával azért azóta is kacérkodom, de tudod, a biztosat a bizonytalanért… Már mindenhol be vannak telve a helyek a környéken.
– Tizenhárom év az nem kevés idő. Biztosan észlelhető a diákok, az egyes generációk körében egy bizonyos változás.
– Figyelj, vannak dolgok, amelyek nem változnak, és vannak, amelyek igen. Ami nem változik, az az, hogy szerencsére minden évfolyamban van pár ember, akivel lehet kezdeni valamit, aki érdeklődik, tehetsége van, lehet kupálni, formálni. Ami változik az talán ennek az egész multimédiás, internet dolognak tudható be, kizárják a diákokat a könyvből. Illetve a diákok zárják ki a könyvet. Nehéz, egyre nehezebb rávenni őket az olvasásra. Általános megfigyelésem, hogy a próza az, ami közelebb vihető a gyerkőcökhöz, a líra kevésbé. És ez nagy bánat nekem, én inkább a lírához húzok. A gyerekeknél ez ugye az az időszak, amikor elindulnak az önmegismerés és önmegvalósítás útján, és ez bizony döcögős, legalábbis úgy indul.
– Apropó önmegvalósítás. Néhány évvel ezelőtt a kaplonyi iskolának volt a Fintorgók színjátszó köre, amit Ön vezetett. Mi történt a Fintorgókkal?
– Ti voltatok azok, akikkel a legnagyobb sikereket tudtuk elérni, ebben azért rengeteg munka volt, ha visszaemlékszel, akkor ötödiktől kezdve csináltuk ezt az egészet, és az osztályt nem lehetett levakarni. Gondoltam a harmadik próbára már csak nem jön el az egész osztály, de persze mindenki ott volt. Ezzel párhuzamosan a középiskolásokkal is elkezdtem foglalkozni. Nagyon nehéz, de nagyon élvezetes periódus volt amúgy. Történtek dolgok. Amellett, hogy országos első és második díjakat zsebeltünk be magán jellegű problémák ütötték fel a fejüket, amelyek nem csak megviseltek, de rendesen földbe döngöltek, és más szubjektív dolgok, amelyekre nem szeretnék kitérni, de azok is megnyirbáltak engemet. Ekkor úgy döntöttem, hogy a csúcson kell abbahagyni. Közbejött pár dolog, építkezés, délutáni munka, család, kutya, íjászat, satöbbi. Bármibe kezd az ember, ahhoz hatalmas fanatizmus kell, szeretet, és ne azért csináljam, mert pénz jön belőle, hanem mert az én lelkemnek vagy a hiúságomnak épp kell. Az én hiúságomnak a színjátszás már nem kell, mert bizonyítottam magamnak, hogy képes vagyok rá. Azért azt tudni kell, hogy ez hatalmas energiákat mozgat meg, elvesz és ad, ha kap az ember érte pénzt, ha nem. A mostani életembe ez nem fér bele, de nem is hiányzik. Horgászni is keveset járok, ennek időbeli és anyagi oka van. Az íjászat is kielégít annyira, mint a horgászat, hiszen ez egy csapatmunka, de ugyanakkor egyéni sport.
– Hogy jött az íjászat?
– Jó a kérdés. Az íjászat sorsszerűen jött. A lányomat kivittem gyermeknapozni a lovardához. A barátaim is kinn voltak az airsofttal és a mellettük levő területen volt egy úriember valami furcsa cuccal a kezében, az érdeklődőknek lövöldözött. Ismertem őt látásból, Sorin barátom amúgy, akit mesteremnek tekintek az íjászatban, aki szintén autodidakta módon, fanatizmussal és lelkesedéssel hozta be Nagykárolyba az íjászatot, én voltam az első tanítványa. Ez úgy kezdődött, hogy „ó, ez egy íj? nem magyaráznád el, hogy ez így mivel eszik?” mire ő „de!”. És azon kaptam magamat, hogy két hétre rá megvettem a saját íjamat. Rengeteget gyakoroltam, mások is csatlakoztak, gyarapszunk szerencsére. Ma már mi vagyunk a nagykárolyi Corvus Regia íjászai, majd hagyományos íjakat szereztünk be. A sportíjakról elég nehéz volt átállni.
– Mekkora az érdeklődés a környéken az íjászat iránt? Mennyire lehet ezzel jönni-menni?
– Jönni-menni abszolút lehet. Ami minket korlátoz az általában az idő, mert ugye mindenkinek van saját családja, munkahelye, nehéz egyeztetni. Nem mindig jön össze, hogy eleget gyakoroljuk, de azért közbeszól az anyagi oldal is. Hát kérlek szépen, nem köntörfalazok, a városban még nem gondolják úgy, hogy ezt támogatni kellene. Jelenleg önerőből működünk, de egyre több helyre hívnak, egyre több barátunk van ezen a téren. Tapasztalatot is szerzünk, nem csak barátokat. Eddig csak Magyarországon voltunk, de legutóbb egy romániai településen, Élesden jártunk, Várad mellett. Most talán megtettük az első lépést azáltal, hogy elhoztuk az első aranyérmet. Szerencsémre ez nekem jött össze.
– Hogy működik a felkészülés az egyes eseményekre? Van koreográfia?
– Bemutatók, városnapok, fesztiválok esetén beszélhetünk koreográfiáról. Nem mindegy, hogy milyen ez a koreográfia. Gyakorolni a kaplonyi pusztában szoktunk. Jó lenne egy termet szerezni télire, mert ez a legnagyobb problémánk, hogy kiesnek a téli hónapok és tavasszal elölről kezdjük. Amit még gyakorolnunk kell az a mozgó célpontra való lövés, illetve mozgásból fix, illetve mozgó célra való lövés. Még gyakorolnunk kéne a gyorstöltést. A célzás az egész jól megy, a technikánk csiszolódott. Szükségünk van felszerelésekre, mozgó célpontokra, már gondolkodtunk, hogy hogyan lehetne házilag összehozni hasonló dolgokat. A versenyeken nagyon sok típusú célpont van.
– Mi a helyzet a ruházattal?
– Házi. Idén készítettünk kaftánokat, de rájöttünk, hogy ugye nyáron kissé melegek ezek a kaftánok, tavasszal és ősszel használhatók inkább. Most gondolkodunk egy nyári szerelésen is. Mi a középkori íjászatot próbáltunk feleleveníteni Nagykárolyban – ugye középkori fesztivál, miegymás. Hétvégén meglesznek a süvegjeink, egy íjász barátunk készíti el, Élesd alpolgármestere, aki hagyományőrző íjász, a Pusztai Farkasok oszlopos tagja.
– Milyen tervei vannak a Corvus Regia sportegyesületnek?
– Érdekes mód Szatmáron nagyon sokan érdeklődnek az íjászat iránt, tehát ott is lenne igény. Szeretnénk kurzusokat tartani. Tervbe van véve a jövő évre, hogy beszerzünk egy jurtát.
– Mi a helyzet a gyerekekkel? Őket mennyire lehet bevonni? Létezik nekik való íj?
– Nekünk is van ilyen íj, én a lányomnak vettem például. Szeretnénk, ha összejönne ez a kurzus, akkor nyilván íjakat is beszerezhetnénk, különböző erősségűeket. A felnőttek is érdeklődnek, sokan jönnek a gyerekeikkel. A nők is kaphatóak az íjászatra, esetleg gyengébb íjakkal, de ugyanúgy léteznek női íjászok.
– Említeni tetszett a lányát. Ő mennyire rajong ezért?
– Sajnos még nem túlzottan, abszolút csajos csaj.
– És az irodalomra mennyire hajlik? Mindig érdekelt az, hogy egy magyartanár vagy egy irodalmár gyermeke mennyire érdekelt a könyvek világában?
– Én úgy vettem észre, hogy – bár most megy ötödikbe – tehetsége lesz hozzá, helyesen ír, a humoromat abszolút örökölte, kölcsönösen csipkedjük egymást, kétszer sikerült apukát úgy rendesen helyre tennie. A nyáron öt könyvet olvasott ki. Gyerekkönyveket ugyan, de olvas, és ez a lényeg. Mesék, csajos regények, mindegy, csak érezzen rá az ízére. Anyuka érdeme, hogy foglalkozik a lánnyal angol terén, és negyedikesen szerintem egészen jó szinten van, tehát anyuka is kiveszi a részét a lányka nevelésében, bár ő nyilván gyakrabban, neki több türelme van.
– Nyilván nehéz minden összeegyeztetni.
– Nagyon. Régen hétvégente alig vártam, hogy menjünk, buli, miegymás, ma viszont megmondom neked őszintén, hogy örülök, ha nincs hétvégén semmi program, bár ez ritka, mert mindig van valami. Annak örülök viszont – visszatérve kicsit az aranyéremre –, hogy a csapat is magának érezheti a sikert.
– Mit díjaznak egy ilyen jellegű versenyen?
– Van x számú célpont, mindenik céltáblának más pontozási rendszere van. Aki a legtöbb pontot összegyűjti, az lesz az első. Itt kategóriákról beszélünk, egész kicsik, kamaszok és felnőttek, férfiak és nők külön. Ez most mindenképp jó volt a csapatnak, megismerték mások is a Corvus Regia nevet, pedig mi még gyerekcipőben járunk a többi egyesülethez képest, de igyekszünk. Időnk kevés, pénzünk még kevesebb. Egyre többen vagyunk, gyűlnek az érdeklődők.
– A Corvus Regia is szervezett már versenyt.
– Igen, kettőt is, ezekben segített a hivatal, tavaly volt az első, idén a második. Ekkor sikerült összebarátkoznunk a világbajnok Mónus Józseffel.
– A világ egyéb tájain mekkora hagyománya van az íjászatnak?
– Hatalmas hagyománya van például Törökországban, Keleten, Koreában, Kínában, de, hogy ilyen országokba eljussunk az egyelőre még vagyon távoli. Jelenleg építjük a kapcsolatainkat, két magyarországi íjkészítővel is tartjuk a kapcsolatot, nekik is sokat köszönhetünk, főleg Molnár Sándornak, mert tőle vettük az első hagyományos íjainkat, és a magyarországi körökbe ő vezetett be.
Kérdezett: Vitéz Júlia
You must be logged in to post a comment.