Hatékonyabban a közrendért

Számos témában határoztak pénteken a Nagykárolyi Helyi Tanács tagjai. Önkormányzati tulajdonú cég intézi majd a városi tömegközlekedés (újra)szervezését.

Természetesen nehéz kérdés, emeljenek-e helyi adókat, vagy sem. A nagykárolyi döntéshozók évek óta a lehető legkisebb emelés mellett foglalnak állást, ám az inflációt figyelembe veszik. Pénteken ismét döntés született ennek kapcsán — a 2020-as helyi adókról és illetékekről határoztak. Aminthogy ez helyben szokás, egy ellenjavaslat is érkezett: ne úgy, hanem kevesebbet emeljék az illetményeket. A testület többi tagja nem támogatta az új indítványt, hanem a Kovács Jenő polgármester által kiegészített eredeti elképzelést szavazta meg (egy tartózkodás mellett). Az elöljáró javasolta, és ezt el is fogadták, hogy azon telkek tulajdonosai, mégpedig mind a magán-, mind a jogi személyek többletadót fizessenek, amelyeket nem tartanak karban. Mint a polgármester hangoztatta, egész egyszerűen valamiként nyomást kell gyakorolni azokra, akik nem gondozzák a telkeiket.

A helyi rendőrség működési szabályzatáról is szó esett. Az előterjesztésben a polgárőrség a bírságok megemelését kérte, hogy hathatósabban tudjon eljárni a közrend megbolygatóival szemben. Ellenkezést is szült a javaslat — például sérelmezte az egyik tanácstag, aki később ismételten nem szavazta meg a közös döntést, hogy pontosítanák: kizárólag gyerekek lehetnek csoportosan a játszótereken. Túlzott és felesleges elvárásnak mondta továbbá azt, hogy a kutyatulajdonosokat köteleznék, a portáik bejáratán táblácskával tudassák, tartanak-e harapós kutyát. A polgármester indítványára mégiscsak elfogadták a tervezetet. Az elöljáró azzal érvelt, hogy alapvetően óvják a nagykárolyiak a lakóhelyüket, ellenben a krónikusan szemetelők, a közrend megzavarói ellen fel kell lépni. Mint fogalmazott, lehetőséget adnak ezzel az új szabályzattal a polgárőröknek, s a konkrét bírságokat többnyire megelőzi figyelmeztetés (szóbeli és írásbeli). Ugyanakkor szerinte fontos sok esetben a bírságok visszatartó ereje.

Önkormányzati tulajdonú vállalkozást hoz létre Nagykároly városa. A cég a tömegközlekedéssel foglalkozik majd. Mint elhangzott, szakembernek kell kigondolnia például az elektromos buszok működési rendszerét. Meg is bíztak ezzel egy szakmabelit, míg a vállalkozás üzemeltetésére a későbbiekben alkalmazni fognak egy személyt.

1