A Károlyi-kastély parkjában élettel teltek meg a kisházak, hogy mindegyikben egy-egy község csapata, illetve helyi termelő, kézművesmester rendezkedhessen be. 18 közösség mutatja be helyi különlegességeit, hagyományos termékeit és vendégszeretetét az első alkalommal Nagykárolyba érkező LEADER Napon.
A rendezvény a kastély Lovagtermében megtartott rövid konferenciával kezdődött, majd ezt követően a községek képviselői is csatlakoztak a kisházakban szorgoskodó csapattagokhoz.
Látványos, színes, ötletesen kialakított standokon várják az érdeklődőket a csapatok: a börvelyiek csodafánkkal, a nagykárolyiak babgulyással, a kaplonyiak isteni húslevessel készülnek. A gencsi csapat finom gencsi kenyeret hozott és a csigakészítő asszonyokkal kiegészülve, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy övék legyen a legszebb standért járó elismerés.
A kastélykertben van a City Rádió csapata is: Zsani és kollégái a mai adást élőben, a kastélykertből sugározzák.
A LEADER Nap részletes programja:




































































You must be logged in to post a comment.