Még nevük sincs, valósággal Nónémek. A nagykárolyi és a vidékbeli közönség meg nem átallja telt házzal megtisztelni őket, ráadásul vastapssal jutalmazza ezeket a … műkedvelőket. Hát kérem, ez felháborító! Nagykárolyban így bánnak a helyi színjátszókkal…
Tehát nekem, azaz alulírottnak Vida a példaképem. No, nem az igazi, hanem az a Béla, aki otthon ült a tévé előtt az asszonnyal, és kínjában még egy bókot is mondott, csak hallgasson végre az istenadta. Szívem szerint tehát én is otthon ültem volna péntek este, és vuvuzelával a kezemben éreztem volna magamat csehül, mint a csehek, amidőn a horvátok már a második góljukat rámolták be nekik. De hát előbbiek sem adták fel, s nem kiegyenlítettek a labdarúgó Európa-bajnokság eddigi legizgalmasabb mérkőzésén…
Jaj, jut eszembe, nem erről akarok beszámolni. Hanem arról, hogy az illendőségnek megfelelően kéz és lábtörést kívántam a Nóném társulat tagjainak az előadás előtt. Majdhogynem örültek is nekem.
Megtudtam, hogy Kovács Petié a két gumicsizma, meg az ásó és persze a kapa is. Azt mondták, hogy nem izgulnak, de nem hittem nekik. András bának meg melege volt.
Utána a színpadon Kati arról beszélt, hogy a boldogságot akarják megosztani a nagyérdeművel, merthogy sok a dráma a mindennapokban. Meg ilyesmiket mondott. Hasonlókat is.

Utána énekeltek, meg nevettettek. A közönség meg – ahogy mondani szokás – vette a lapot. Ki érti? Nevettek mind a páholyban, mind pedig a karzaton ülők, de még az első sorban is fel-felkacagtak, sőt, egyesek valósággal nyerítettek. Ellenőriztem. Persze az „előadók” is hibásak. Az úgynevezett jutalomjátékot ki- és felhasználták: már-már brillíroztak, kérem. Ez azért több a soknál! A foci nyelvén szólva: kihasználták a ziccert. Gól volt, na, nem kell ezt tovább forszírozni…
No, inkább a képek beszéljenek, mint én. Annyi azonban már most bizonyos, hogy a Nóném társulat Csa-csa-csak egy cseppet játszunk, kérem című zenés kabaréműsorának következő előadása is sikeres lesz, és azt is vastapssal jutalmazzák ezek a károlyiak, mert ezek ilyenek! És én is ott leszek 😉
Megyeri Tamás Róbert


You must be logged in to post a comment.