Hogy repül az idő!

Hegyesi Andreával, a nagykárolyi Elméleti Líceum egy korábbi diákjával beszélgettünk. Csak úgy. Születésnapja van – fel is köszöntöttük, mint kedves olvasónkat. Marosvásárhelyen tanul, hiányolja a károlyi sulis éveket. Nem jár fesztiválokra, viszont nézte a foci Eb-t.

– Mit tanulsz Marosvásárhelyen? Hogy tetszik? Nehéz?

– Gyógyszerészetet tanulok. Így másodévesként elmondhatom, hogy igen, tetszik, szeretem, amit csinálok. Remélem, ez a továbbiakban is így marad, ha már dolgozni fogok. Az egyetem elég nehéz, gyakorlati, elméleti szempontból, románul és magyarul is helyt kell állni, valamint nagy a versengés a tandíjmentes helyekért.

– Mi leszel, ha nagy leszel?

– Gyógyszerész, ha minden jól megy. Gyógyszerészként gyógyszertárban dolgozhatok majd, de nem csak, esetleg gyógyszergyárban, egyetemi tanárként is elhelyezkedhetek. Ezek sem állnának távol tőlem.

– Albérletben laksz, vagy bentlakásban? Nehéz, drága?

– Albérletben, mivel olyan ember vagyok, akinek a tanuláshoz szüksége van az egyedüllétre. Nem olcsó, de vásárhelyi viszonylantban elfogadható árnak mondható.

– Amikor picit egyedül vagy, vissza-visszagondolsz az elméletire? Kérlek, ne kertelj, nevezd meg azt a tanárt, aki a leginkább hiányzik.

– Őszintén: sokat gondolok az elméletire. Minden vele kapcsolatos cikket elolvasok, nagyon foglalkoztat, mi történik mióta nem vagyok ott. Hiányzik az ott eltöltött négy év, mivel számos barátra tettem szert, valamint kiváló tanításban részesültem. Két embert tudnék kiemelni. Az egyik Kiss Ildi tanárnő, akinek segítségével elindultam ezen az úton, s egy jól megalapozott kémiatudással vághattam neki az egyetemnek. Sokat köszönhetek neki. A másik pedig Zsidó Sándor igazgató úr, aki fizikát tanított. Érdekes, hogy sosem szerettem a fizikát, de ezekre az órákra nagyon szívesen emlékszem vissza.

– Olyan az egyetem, amilyennek képzelted?

– Részben. Ennek oka, hogy az első két évben még csak bevezető tantárgyaink vannak, tehát nem kifejezetten a gyógyszerekről tanulunk, ezt én nem tudtam, viszont logikusnak tűnik, hogy először az alapokat tanuljuk meg. Harmadévtől kezdődően lesznek gyógyszerekkel kapcsolatos szaktantárgyaim.

– Érettségi után kevéssé tartottuk a kapcsolatot egykori az osztálytársaimmal. Eleinte még néha, majd egyre kevesebbszer. Képzeld, olyan osztálytársam is volt, akivel a 10 éves érettségi találkozón találkoztam legelőször a maturust követően. Ti, te hogy vagytok ezzel?

– Egy teljes osztályközösség kapcsolattartása, úgy gondolom, kissé nehézkes, ahányan vagyunk szinte annyifelé kerültünk. Én szerencsésnek mondhatom magamat, mivel, akik annak idején jó barátaim voltak, azok meg is maradtak annak. Velük még mindig tartom a kapcsolatot, annak ellenére, hogy más-más városokban tanulunk. Viszont, mikor itthon vagyunk, mindig találkozunk.

– Azt hallottam valahol, hogy még manapság is dívik a fiatalok között szerelmesnek lenni… Egy kis pletykát igazán elmondhatsz nekünk. A szerelemmel mi újság?

– Ebből a szempontból nem sok újat mondhatok. Az első két egyetemi év számomra egyelőre felfedezőút volt, sok idő kellett míg megszoktam az egyetemi életet, így sajnos nem volt időm szerelemmel foglalkozni. Remélem, ez a jövőben változik.

– Nézted a foci Eb-t?

– Igen! Nem értek a focihoz, nem is szeretem, viszont olyan ember vagyok, aki mindig követi, mi történik a nagyvilágban, beleértve így a nagyobb sporteseményeket is. Most, hogy Magyarország is kijutott, még jobban felkeltette az érdeklődésem a foci Eb.

– Manapság merre fesztiválozik egy egyetemista?

– Nem vagyok az a fesztiválozós típus, jobban kedvelem a természetben való kirándulásokat, hegyi túrákat, tengerparti nyaralásokat.

– Jut eszembe, boldog születésnapot! Kivel és hol ünnepelsz? Öregnek érzed magadat?

– Nagyon szépen köszönöm! A barátaimmal, itthon fogok ünnepelni. Be kell vallanom, hogy igen, öregnek érzem magamat. Ijesztő, mennyire eltelt az idő, nemsokára már dolgoznom kell, s nem leszek ilyen szabad, mint most. Szeretnék újra gyerek lenni, vagy legalább 15-16 éves.