Hogy tanuljunk a múltból

Fiatalok szenvedése előtt hajtottak ma főt Kaplonyban. Szatmár megye viszonylatában erről a településről hurcoltak el „egy kis munkára”, azaz málenkij robotára a második legtöbb személyt, több mint 350 embert. Ugyan sokuk ottmaradt, de a hitüknek is hála a többségük hazajött.

A második világháború lezárásakor a kollektív bűnösség elve alapján 5 ezer, zömében német eredetű szatmárit hurcoltak el a szovjet hatóságok az úgynevezett jóvátételi munkára. Öt évet dolgoztak odakint embertelen körülmények között. Éheztek, fagyoskodtak, és számtalan munkahelyi baleset is tizedelte őket…

Színültig megtelt a Szent Antal-templom vasárnap délelőtt. Idén ugyanis Kaplony szolgált a Német Demokrata Fórum által évről évre megszervezett megyei deportálttalálkozó és főhajtás helyszíneként.

Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyéspüspök beszélt a rettenetes idők megpróbáltatásáról. Megemlítette, hogy akár a többi sváb faluban, itt sem nagyon volt olyan család, amelyben esténként ne egy-egy messzire hurcolt hozzátartozó miatt imádkoztak volna. Azért kell rájuk, a kínszenvedőkre emlékeznünk – érvelt a püspök –, mert a múlt hibáiból lehet tanulnunk, az alapján érhetjük el, hogy hasonlók többet ne történhessenek meg. Az evangélium igéjét értelmezve igyekezett válaszolni a híveiben esetlegesen felmerülő kérdésekre. Boldogok ők, mert övék lesz az Isten országa. Azt pedig senki sem veheti el tőlük. A püspök arról szólt, hogy akkor lesz ismét ember embernek a farkasa, ha Istenről megfeledkezik, ha nem vonja be őt az életébe. Kitért arra is, hogy a deportálást túlélők tanúságtétele szerint a hit, az élő hit segített nekik. A nemrégiben elhunyt Placid atya fogalmazta meg a Gulag borzalmait túlélők négy alapszabályát: nem szabad dramatizálni a helyzetet; az apró örömök észrevételére kell törekedni; igyekezni kell az emberi kvalitásbeli különbséget megmutatni; mindig Istenbe kapaszkodni, benne bízni. A mára is érvényes mindez – domborította ki a püspök. Érzése szerint azok az elképzelések, melyek kialakításában nem szánnak szerepet Istennek, nem a boldogsághoz, nem az Isten országába vezetnek.

A szentmise bemutatását követően három kaplonyi diák, Kind Dorottya, Kind Nikolett és Hauler Hanelore olvasott fel történeti áttekintést a deportálás folyamatáról. Számos visszaemlékezésből is idéztek, drámaiak voltak ezek, a szörnyűségekről, de a közte lévő szép mozzanatokról is szóltak.

A templom mellett lévő emlékműhöz vonult a sokadalom. Illő zenével szolgált a fúvószenekar, a Páter Szabó Dömjén Vegyeskar, illetőleg a Nagykárolyi-Mezőpetri-Szatmárnémeti Férfikar. A közös imát követően koszorút helyeztek el a deportálás során elhunytak, illetőleg az azóta meghaltak előtti főhajtás jegyében. A többi között a megye kormánybiztosi hivatala nevében helyezett el koszorút Radu Bud prefektus, de a politikai-kulturális tömörülések, az NDF, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megyei, környékbeli és helyi szervezetei, a megye és a sváb települések helyhatóságai is virágkoszorúkkal adóztak az ártatlanul elhurcoltakra emlékezve.

Szeretetvendégséggel folytatódott az alkalom a kultúrházban. Természetesen jelen volt a hagyományos díszebéden Kind Jusztina, Szilágyi Mária és Csizmár Antal – a még élő kaplonyi deportáltak közül azok, akik aránylag tűrhető egészségnek örvendezhetnek. Szintén elhangzottak ünnepi beszédek, a fúvószenekar, a férfikar, de a helyi asszonykórus is előadással kedveskedett.