Idén elmarad a nyugdíjak emelése, valamint nem osztanak üdülési jegyeket sem

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hétfőn közölte: a kormánykoalíció tanácskozott a költségvetésről, a költségek csökkentéséről, és a tervek szerint 2021-re nem bocsátanak ki üdülési jegyeket (voucher).

‘Érvényesek maradnak a korábban kibocsátott üdülési jegyek, amelyek 2021-ben felhasználhatók. (…) Új üdülési jegyeket nem bocsátanak ki, mert vannak voucherek, amelyek érvényesek maradnak 2021 folyamán’ – mondta Orban.

A PNL elnöke szerint az egyetemistáknak járó kedvezményekről, valamint a közalkalmazottak pótlékairól még nem született döntés. Eltörlik viszont a prefektúráknak juttatott 30%-os pótlékot.

Orban úgy fogalmazott: olyan büdzsét igyekeznek kidolgozni, amely megfelel a hazai, illetve az európai szintű tárgyalásokon elfogadott, 7%-os hiánycélnak.

Az államháztartási konstrukciót ugyanakkor úgy akarják kidolgozni, hogy az európai alapok felhasználásának kedvezzen. A tervek szerint a beruházások 50%-át vissza nem térítendő európai alapokból kívánják fedezni – mondta még Ludovic Orban.

Ludovic Orban arról is beszélt, hogy elmarad az idei évre tervezett nyugdíjemelés. Legkorábban 2022-ben emeliknyugdíjakat, amit az éves inflációhoz igazítanak, illetve megemelik a bruttó országos átlagbér éves növekedésének az 50 százalékával.

A PNL elnöke hozzátette, a kormány hamarosan elkezdi az nyugdíjak korábban már beharangozott újraszámolásának procedúráját.
AGERPRES