Emlékeztetőül: húsz éve, amikor Kovács Jenőt először választották városunk polgármesterévé, a mai viszonyokhoz képest egészen más világban éltünk. Hat évvel az 1989. decemberi események után Románia még nem volt tagja az Európai Uniónak, a községeknek és a városoknak nem volt saját jövedelmük, csak abból gazdálkodhattak, amit Bukarest leosztott a megyéknek, majd a megyék továbbosztottak a településeknek. Más forrásokból, például pályázatok révén húsz esztendeje még nem lehetett beruházásokra fordítható pénzhez jutni. Nyolc évvel ezelőttig viszont, amikor Kovács Jenőt másodszor választották városunk polgármesterévé, nagyot fordult a világ. Időközben (2007-ben) Románia az Európai Unió tagja lett, ami egyebek között az uniós alapokra történő pályázás, illetve a különböző beruházásokra fordítható uniós pénzekhez való jutás lehetőségét is megnyitotta.
2008-ban már lehetett látni, hogy Nagykároly Európai Uniós pályázatokkal fejleszthető
– Amikor nyolc év „kihagyás” után 2008-ban ismét polgármesterré választottak Nagykárolyban, teljesen új kihívással kerültél szembe?
– Ezt nem mondanám, hiszen korábbi polgármesterségem idejéből már tudtam, hogyan működik a rendszer. Olyan értelemben beszélhetünk új kihívásról, hogy át kellett állnom a pályázatokban való gondolkozásra. Ahhoz, ha az ember fejleszteni, beruházni, haladni akar, mindenek előtt pénzre van szükség. 2008-ban pedig már lehetett látni, hogy Nagykároly elsősorban Európai Uniós pályázatokkal fejleszthető, ilyen pályázatokkal juthatunk jelentősebb összegekhez, boldogulhatunk.
– Emlékeim szerint az uniós pályázatok készítése nyolc évvel ezelőtt még nagyon gyerekcipőben járt, a polgármesterek többsége nem is látta meg az ebben rejlő hatalmas lehetőséget. Sőt egyesek mintha máig nem ismerték volna fel, hiszen az egyik Szatmárnémetiben megjelenő lap éppen mostanában írta meg, hogy Szatmár megye „öt községének és egy városának egyetlen eurót sem sikerült lehívnia az uniós alapokból.” 2008-ban a legtöbb polgármestertől azt a panaszt hallottam, hogy a pályázás is pénzbe kerül, ami talán meg se térül. Neked nem voltak ilyen aggályaid?
– A pályázással kapcsolatban fontos szabály, hogy tervekre, előtanulmányokra pénzt kell áldozni. Még ma is több községről hallom, hogy a helyi tanácsosok nem szavaznak meg pénzt bizonyos előtanulmányok elkészíttetésére, mondván: „hátha nem lesz belőle semmi”. Itt meg kell érteni valamit: a sikeres pályázás felé tett első és egyben kihagyhatatlan lépés az, hogy legyen megvalósíthatósági tanulmány. Erre nem szabad sajnálni a pénzt! Persze hobbiból senki ne rendeljen előtanulmányt, csak ha legkevesebb 70-80 százalékos esélyt lát a sikerre. A mi eddigi tapasztalataink szerint a pályázatok legtöbb 20 százaléka bizonyul sikeretlennek, de pályázni ezzel együtt is nagyon megéri!
– Ez nyolcévi gyakorlat tanulsága. Ami azonban 2008-ban még hiányzott…
– Igen, de az már 2008-ban is látható volt, hogy a pályázatokkal sok pénzhez lehet jutni. Persze, csak ha a pályázatok sikeresek is. De miképpen érhetem el, hogy sikeresek legyenek? Hát úgy, ha olyan embereket alkalmazok, akik nagyon értenek a pályázáshoz. És akiket jól megfizetek. Újabb szabály: erre sem szabad sajnálni a pénzt! Szerencsére Carmen Egli és Diana Marcovici személyében találtam olyan munkatársakat, akikre messzemenően lehetett alapozni. Alaposan felerősítettem a polgármesteri hivatal tervezési és műszaki irodáját.
A 2008-ban alkalmazott emberek sokkal több pénzt hoztak a városkasszába, mint bármi más
– Ehhez a helyi tanács jóváhagyása kellett. Könnyű volt megszerezni?
– Egyesek persze azonnal szörnyülködtek, hogy a polgármester új embereket alkalmaz, akiknek a bérét az adófizetők pénzéből kell fedezni, ami megterheli a városkasszát stb. Lényegében ugyanaz történt, ami az elmúlt nyolc évben szinte mindig, ha kezdeményeztem valamit: a helyi tanács liberális tagjai, Ilie Ciută úrral az élen ellenvéleményt nyilvánítottak, különböző vészforgatókönyvekkel álltak elő, megpróbálták elgáncsolni. Én akkor és minden más ilyen esetben is azt mondtam, hagy hőbörögjenek, majd elhallgatnak, ha jönnek az eredmények. Ami szinte menetrendszerűen bekövetkezett, így a 2008-ban alkalmazott emberek esetében is. Ők azóta olyan csapatot alkotnak, amelynek a tagjai nem kurrens problémákkal, hanem kimondottan pályázatok írásával foglalkoznak. Úgy okoskodtam, ha csak erre kell összpontosítaniuk, eredményesebbek lehetnek, mint ha a figyelmüket meg kellene osztaniuk többfelé. Az elmúlt nyolc év alatt a központi költségvetésből is kaptunk ugyan pénzt, azonban a pályázatírók révén ennek az összegnek a sokszorosát sikerült behozni Nagykárolyba. A 2008-ban alkalmazott emberek sokkal több pénzt hoztak a városkasszába, mint bármi más. A gyakorlat bebizonyította, hogy azoknak az emberek az alkalmazása volt a polgármesteri hivatal legjobb beruházása!
– Mit szólnak ehhez a hajdani ellenzők?
– Semmit. A nagykárolyi tanácsnak azok a tagjai, akik azért bírálnak, mert a polgármester költi a pénzt, nem takarékoskodik, a lényegről mindig mélyen hallgatnak. Arról tudniillik, hogy a spórolás ugyan jó dolog, de csak, ha van mit megtakarítani. Ahhoz viszont, hogy legyen mit megspórolni, előbb pénzt kiadni, magyarán befektetni kell! A mi nagykárolyi liberálisaink folyton azt igyekeznek bizonygatni, hogy ők jobban tudnák „forgatni” a város pénzét, például nem vennének fel kölcsönt, hogy ne legyen adósságunk..
– Az adósság valóban rossz dolog…
– Ez igaz, de ennél a rossznál van még rosszabb is. Az, ha az ember az adósságcsinálás elkerülésére hivatkozva a siránkozáson, óbégatáson kívül semmit nem tesz a köz érdekében, csak ül a polgármesteri székben és várja a fizetését, amit így is, úgy is megkap. Persze, hogy kölcsönt, hitelt felvenni nem jó dolog, mert a banknak később kamatostól kell visszafizetni. Azonban ha kényszerhelyzetbe kerülsz, mert nagy szükség lenne valamire, de nincs rá pénz, akkor mégsem veted el már indulásból ezt a lehetőséget. Igaz, vannak, akik csak arra gondolva vesznek fel kölcsönt, hogy rövidtávon jobb lesz – azzal, ami hosszabb távon történhet, egyáltalán nem foglalkoznak. Szerintem mielőtt kölcsönfelvételről döntünk, számolni kell. Mikor jár jobban a város: ha a polgármester ül a babérjain, és közben óbégat, vagy ha kölcsönt vesz fel, amit aztán úgy fektet be, hogy ne csak az eredetileg igényelt, valamint a kamatra szükséges összeg térüljön meg, hanem ráadásul még nyereség is származzon a dologból.
Leültem kiszámolni, mi lenne, ha kölcsönpénzen vásárolnánk munkagépeket. Az jött ki, hogy jól járnánk
– Ez nem csak elméleti lehetőség?
– Olyannyira nem, hogy a világon rengetegen élnek sikerrel ezzel a lehetőséggel.
– Nagykárolyban is megtörtént már, hogy a kölcsönbe felvett pénz hosszabb távon még többletbevételhez is juttatta a városkasszát?
– Igen. Konkrét példát is mondhatok. Újra és újra át szoktam nézni a város költségvetését, azzal, hogy jó lenne lefaragni a kiadásokból. 2007-ben meg 2008-ban Nagykároly karbantartása – útjavítások, zöldövezetek rendben tartása, seprés, télen hó-eltakarítás stb. – 1 millió euróba került. Soknak találtam. Miként lehetne ebből úgy lefaragni, hogy a város legalább olyan jól, vagy még jobban karban legyen tartva, mint azelőtt? A válaszon nem kellett sokat gondolkozni: ha korszerű munkagépeket használhatnánk. Igen ám, csakhogy az ilyen gépek sokba kerülnek, a városkasszában meg nem volt erre a célra fordítható pénz. Leültem kiszámolni, mi lenne, ha kölcsönpénzen vásárolnánk munkagépeket. Az jött ki, hogy jól járnánk, tehát a helyi tanács elé olyan határozattervezetet terjesztettem, amelyben munkagépek vásárlására költendő banki kölcsön felvételére kértem felhatalmazást.
– Milyen munkagépekről van szó?
– Multifunkcionális traktor és néhány ehhez csatlakoztatható eszköz (utánfutó, hó-taszító eke, kaszáló- és markológép); aszfaltvágó; fűnyíró; olyan hóeke, illetve sószóró, amelyet az önkormányzat 16 tonnás teherautója után lehet csatlakoztatni; nagyteljesítményű markológép; kotrógép; hengerek; egy 6+1 személyes jármű, amely gépek szállítására is alkalmas; utcaseprő gép. Én az utóbbit tartom a legpraktikusabbnak, mert ezzel az úttest és az útpadka között mindent fel lehet seperni, mégpedig gyorsan és alaposan, míg azelőtt ezt a munkát kézi seprűvel végezték az utcaseprő brigád tagjai, úgy, ahogy. A munkagépek beszerzésére eredetileg hozzávetőlegesen 1,9 millió lej hitelkeretet alakítottunk ki. A gépeket végül magyarországi cégektől szereztük be, ami egyeseknek nem tetszett, pedig így az áfafizetés kiküszöbölése miatt 280 000 lejjel kevesebbért vásároltunk. A szóban forgó gépekkel az esedékes útjavítási és zöldövezet-karbantartási munkálatokat jobb minőségben és olcsóbban lehet elvégezni.
– Mennyivel olcsóbban?
– Amint már mondtam, 2008-ban meg 2007-ben Nagykároly karbantartása 1 millió euróba került. A szóban forgó munkagépek alkalmazásával csak 800 ezer eurót költöttünk ugyanerre, de – figyelem! – ebben már a gépek megvásárlására felvett összegért fizetett kamat is benne volt! Más szóval a beszerzett munkagépek használatának köszönhetően az esedékes kamattörlesztéssel együtt is 200 ezer eurót takarítunk meg évente. Miközben tisztábbak lettek az utak, általában jobban karban van tartva a város. Tehát fényesen beigazolódott, hogy a munkagépek beszerzése céljából igenis érdemes volt kölcsönt felvenni. Persze erről, valamint arról, hogy a gépek beszerzésére szükséges kölcsön felvétele kapcsán annak idején ők mennyit akadékoskodtak, azóta is hallgatnak a liberálisok…
Az udemerés kezdeményezéseket úgy ellenzik, hogy saját elképzelésük nincs
– A Nagykároly és Vidéke május 12-i lapszámában közölt beszélgetésünkből kiderült: húsz évvel ezelőtt kezdődött első polgármesterséged idején a Román Nemzeti Egységpárt tanácsosaival is szót tudtál érteni. Ez akkor általános meglepetést okozott. Most ellenkezőleg, az okozna meglepetést, ha a tanács liberális frakciójának a tagjaival sikerülne szót értened…
– Ciută úrék az elmúlt években olyan légkört teremtettek a helyi tanácsban, hogy ha ők valamibe nem kötnek bele, én már félek. Egyből arra gondolok, hogy valamit elronthattam. Nem logikusan kötnek bele a kezdeményezéseinkbe, hanem automatikusan, abból a meggondolásból, hogy biztos rossz dolog kell legyen, mivel az udemerétől, illetve az udemerés polgármestertől származik. És az csak az érem egyik oldala, hogy az udemerés kezdeményezéseket reflexszerűen ellenzik. Ráadásul szinte soha nem állnak elő saját elképzelésekkel. Nem számoltam meg, de becslésem szerint az utóbbi nyolc évben három vagy négynél több javaslattal, tanácsi határozattervezettel aligha rukkoltak elő. Miközben mi több százat vagy több ezret terjesztettünk be – ezt se számoltam.
Lejegyezte: Boros Ernő
