14.6 C
Nagykároly
2026. 09. 07.

Ifjúsági Színházi Napok

Immár a harmadik alkalommal tartották meg a mögöttünk álló hétvégén az Ifjúsági Színházi Napok elnevezésű nemzetközi színis találkozót. A rendezvények otthona a Nagykárolyi Városi Színház, illetőleg a Károlyi-kastély volt. A három nap során általános iskolások, középiskolások — és mások — igyekeztek tehetségükkel és életkorukhoz illő energiával elvarázsolni a nagyérdeműt.

A fesztivál pénteken délután kezdődött meg a kastélyban, mégpedig a Vasile Vénig László Fotóklub egy kiállításmegnyitójával. A kastély meglátogatására volt a továbbiakban lehetőségük a fesztiválozóknak, és az Acoustic Station — ezúttal Szűcs József és Bogdan Georgescu révén, azaz duóban — örvendeztette meg őket, továbbá a Kastélylakók énekesei is kedveskedtek egy-egy dallal: Gál Stefánia, Csenteri Maia, Pop Niculina Ștefania, Mălina Latiș és Németi Tamara.

Szombaton előadásokat tekinthettek meg a fesztiválozók, míg vasárnap művészeti műhelyeken, alkotóműhelyeken vehettek részt a fiatalok. Ezt Iulia Benze színésznő, Kurt Murray ausztrál rendező, illetőleg a magyarországi Sardar Tagirovsky rendező tartotta. A továbbiakban a bukaresti Arte dell’Anima Társulat állt színpadra, mégpedig a nagykárolyi Claudian Șimannal a soraiban (ő korábban a nagykárolyi M.E.E.M. társulatnak volt a tagja). Vasárnap este tartották meg a díjátadót.

A következő elismeréseket osztották ki:

díj az érzelmi kifejezésért — nagykárolyi DöMIk

díj a szereplők fegyelmezettségéért — piskolti A.B.C. társulat

díj az eredetiségért — Refi Színpad, Marosvásárhely

díj a karakterek intenzitásáért — 9-es Társulat, Szatmárnémeti

díj a merész debütálásért — M.E.E.M. társulat, Nagykároly

díj a hagyományos és a kortárs művészet elegyítéséért — Stanyszlavszkij Ugrócsoport, Nagykálló

díj a játékos kedvért — TincART társulat, Tenke

díj a legerősebb szociális hatásért — Berekenye Társulat, Szilágycseh, Gheorghe Pop de Băseşti Szaklíceum

díj a rendezői elképzelés és a megvalósítás tökéletes összhangjáért — ARTA társulat, Bukarest

díj a legjobb női főszereplőnek — Codruța Cădar, 9-es Társulat, Szatmárnémeti

díj a legjobb férfi főszereplőnek — Nagh Zsolt, nagykárolyi DöMIk

díj a legjobb női mellékszereplőnek — Mester Boglárka, Stanyszlavszkij Ugrócsoport, Nagykálló

díj a legjobb férfi mellékszereplőnek — Florea Vicențiu Andrei, ARTA társulat, Bukarest

különdíj a „fiatal reménynek” — Varga Adriela, piskolti A.B.C. társulat.

Mindezeken túl mindahány társulat, csoport, illetőleg a zsűri tagjai kaptak oklevelet, elismerést.

A fesztivál szervezői a nagykárolyiaknak a három napon át összesen 10 színi előadást, két fotókiállítást, illetőleg egy koncertet biztosítottak, továbbá két alkotóműhelyt. A fesztivál keretében egyaránt voltak román és magyar nyelvű előadások, ezen belül komédiák, tragikomédiák, moralizáló előadások, mozgás színházi előadások, improvizációs előadások. A 3. alkalommal életre hívott fesztivál 120 részvevőt vonzott Nagykárolyba, romániaiakat és magyarországiakat. A szervezők: a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság és a Nagykárolyi Kulturális Központ a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és a Nagykárolyi Helyi Tanács támogatásával. A szervezők ezúton is köszönetet mondanak a partnereknek: Nagykárolyi Városi Színház, Gróf Károlyi Idegenforgalom-népszerűsítő Központ Alapítvány, Alconor Company, Ardealul, L’Art Hotel, Reitler Cukrászda, Polipol Mobila, Simion Bărnuţiu Műszaki Líceum, a művelődési központ munkatársainak, az önkénteseknek, a nézőknek, és mindazoknak, akik közreműködtek.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading