Amellett, hogy nótaszeretők és -tudók, igen „tamáskodók” is voltak a Vasárnap esti nótázás mostani résztvevői. Ellenőrizték: sok jó ember kis helyen is megfér-e. Nos, úgy tűnik, hogy eleink bölcsessége még a mai világban is megállja a helyét. Ennek megfelelően igen szép számban daloltak együtt a nagykárolyi Fatimai Szűz Mária-plébánia közösségének tagjai, illetve a mezőfényi nótások.
Ha lehet olyat mondani, talán a mostani, a harmadik rendezvény lett a legsikeresebb – egy adott pillanatban néhányan még táncra perdültek. Mindahány résztvevő nótás kedvvel érkezett a nagykárolyi RMDSZ-székházába, és a viharig ki is tartott a lendület.
Mint több alkalommal is hírül adtuk, a Nagykárolyi és Vidéke Kulturális Egyesület szervezésében – ha minden jól alakul – vasárnaponként nótázásra gyűlnek össze az azt szeretők. Egy-egy nagykárolyi társaságot, közösséget (először a Harmónia Kórust, majd a Kalazanci Szent József-templom, ezúttal pedig a Fatimai Szűz Mária-templom híveit) kérnek fel a vendéglátás feladatára, és vendéget pedig a vidékről hívnak (előbb a csanálosi CsIK, majd a kaplonyi Asszonykórus, most pedig a fényiek jöttek).
Íme, a beszámolóink.
You must be logged in to post a comment.