Ahogyan arról rendre beszámoltunk igen mozgalmas nyarat tudhatnak maguk mögött a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tagjai. A nyár folyamán a megannyi tábor, kirándulás és fellépés mellett alig-alig maradt idejük pihenni.
A nyár végének eseményeiről, illetve az ősszel induló tanfolyamokról kérdeztük Székely Sárát, az egyesület vezetőjét.
„Nyár végén került sor a rekettyés vándortábor negyedik kiadására, melyet ezúttal Inaktelkén, Kalotaszegen szerveztünk meg. Minden évben egy olyan helyre, olyan tájegységre megyünk el a gyerekekkel, ahol még találkozhatunk adatközlőkkel. Így a gyerekek egy kicsit fel tudnak töltődni, és valahogy egy másfajta szemmel tudják majd nézni ezeket a vidékeket is. Inaktelke egy zsákfalu, egy elzárt település, ahol egy tömb magyarság él, és nagyon sok Népművészet Mestere díjas táncos és zenész került ki onnan. Itt találkoztunk Kalló Kati nénivel, aki a mai napig is járja egész Kárpát-medencét, viszik énekelni különböző rendezvényekre. Az ő szülői házát vitték el Szentendrére, hogy a kalotaszegi tájegységet ezzel mutassák be. A tábor egy nagyon szép élmény volt, a gyerekek nagyon sokat látogatták önállóan is ezeket a néniket, eljártak hozzájuk beszélgetni. Ezen kívül voltunk Panyolán, a Világzene Fesztiválon, mint foglalkozásvezetők, illetve ugyanitt zenélt a Komák zenekar is.
Ősszel folytatjuk az elmúlt években megkezdett, immár megszokott foglalkozásainkat, új és haladó csoportokkal egyaránt. A népzenei képzés keretén belül 5 korosztályban – 3 éves kortól felnőttekig – oktatjuk a résztvevőket. A hangszeres tanfolyamok során lehetőség van a furulya, citera, hegedű, ütőgardony, brácsa, nagybőgő, illetve koboz megismerésére. Az órákat szakképzett oktatók tartják, akikkel már évek óta együtt dolgozunk. Ugyanígy a néptánc csoportokba is várjuk az új jelentkezőket, minden korosztályban.
A zenei, illetve a néptáncos foglalkozásokkal az a célunk, hogy gondolkodó, alkotó emberek kerüljenek ki köreinkből. Személyiségfejlesztő hatása mellett ki kell emelni a tánc pozitív hatásait, hiszen a mai mozgásszegény életforma mellett nagyon fontos mindaz, amit a néptánc nyújtani tud a gyerekeknek. Hozzájárul az egészséges testi-lelki fejlődéshez, és ahhoz, hogy olyan gyerekek nőjenek fel a Rekettyében, akiknél egy egészséges pár- és csoportviszony alakul ki. Igazából a sok plusz program, amit év közben szervezünk a gyerekeknek és szüleiknek, az mindezt próbálja megtámogatni, hogy teljes legyen a világuk. Hogy kinyissuk a szemüket olyan dolgok felé, amikre igazából nem nagyon van lehetőség. Maguk a gyerekek fogalmazták meg, hogy azokon a csatornákon, amelyeken hozzájuk áramlik az információ az értékes dolgok nem jutnak el. Pedig lenne lehetőség, de mégsem találkoznak egy csomó érdekes dologgal. És amikor elmentünk Székre az 50 éves Táncház születésnapja alkalmából, akkor fogalmazódott meg mindez bennük, hiszen ott a konferenciákon és a különböző programokon sok számukra is érdekes név hangzott el, akikről addig nem hallottak. Azért van szükség ezekre a programokra, mert feltöltenek szellemileg és lelkileg is, és egy olyan pluszt adnak, amitől a hétköznapok aztán valahogy jobbak lesznek.
A nyár folyamán két teljesen új tanfolyamot is beindítottunk. Az egyik egy kezdő makramé tanfolyam volt, melyet Schnebli Barbara tartott. A tanfolyamra olyan nagy volt az érdeklődés, hogy két csoport is létrejött. Az őszi-téli időszakban tervezzük ennek a folytatását is, tehát haladó makramé tanfolyamot is indítunk, mert szeretnék folytatni azok, akik elkezdték, illetve egy kezdő csoportot is, mert erre is van igény.
Emellett egy szappankészítő tanfolyamra is sor került a nyáron, Nagy Kasza Noémi, a Miyo szappan megalkotójával. A tervek szerint ennek is lesz folytatása ősszel. A nagy érdeklődésre való tekintettel itt is egyből két csoportot indítottunk. A tanfolyam során natúr kozmetikumokat, szappanokat készítettünk, és ennek folytatásaként ősszel például a fogkrém készítését sajátíthatják el a résztvevők.
Ugyanakkor az őszi-téli időszakban tervezzük a varrós tanfolyam folytatását is. Indítunk újra kezdő csoportokat, és szeretnénk haladó csoportot is indítani, ahol a szabással tudnak majd ismerkedni a résztvevők, mert a visszajelzések alapján arra is van igény. Emellett Szolomajer Timivel is folytatjuk a nyári tábor alatt megkezdett drámapedagógiai foglalkozásokat, több csoportban, úgyhogy bárki becsatlakozhat, aki kedvet érez erre. Mindenkit várunk sok szeretettel!”
Bagossy Andrea
You must be logged in to post a comment.