Ismer 1 jó gyereket?

Az Angyalka már készülődik… Idén megkérte a mezőfényi Polipol Mobila Kft.-t is, hogy segítsen neki. Mégpedig ahhoz kért egy kis hozzájárulást, hogy eldönthesse ki a legjobb gyerkőc kerek Nagykároly és vidékén. Merthogy a legjobbaknak a Polipollal közösen külön ajándékot akar vinni.

Nos, ha ismer, vagy a közelében van jó gyermek, akkor küldjön fotót róla.

Például akkor, amikor az iskolapadban ül. Vagy akkor, amikor jelentkezik, merthogy tegnap bizony tanult. Vagy akkor, amikor karateedzésen vesz részt, hiszen már tisztában van azzal, hogy a mozgás fél egészség. Óh, azokról a gyerekekről is várunk képet, akik táncolnak. Olyan ügyesek! És azok is, akik asztaliteniszeznek. De jöhet olyan fotó is, amely azt örökíti meg, hogy a jó gyermek segít az édesanyjának tésztát sütni. Vagy kiviszi a szemetet, netán a kutyát sétáltatja, avagy a nagyijának olvas mesét.

A képeket, valamint a pár soros üzenetet (a képen Róbertke látható, ügyes kisfiú, másodikos, nagyon szeret gitározni, és minden osztálytársnőjének költött már egy-egy dalt) a nagykarolyianziksz@gmail.com e-mail-címre várjuk a mai naptól. Bárki, nem csak a Polipol Kft-nél dolgozók vehetnek részt, ám kérjük, hogy mindahány fotóhoz tüntessenek fel egy „polipolos” munkatársunkat. Például Róbertke Nagy Antal kárpitos unokaöccse.

És, hogy melyik fotó nyer? Nos, a szerencse eldönti. A sorsolásra december 20-án kerül sor. Lesz 1., 2., 3. díj is. Amint megkapjuk a fotókat, közzétesszük azokat az Anzikszon és annak a facebookos felületein. Amelyik képet a legtöbben lájkolják, az különdíjat kap. Várjuk a fotókat!

ismer facebook post