Ismerjék meg az embert a karikatúrák mögül!

A szerzőről:

Nevem Fleisz István, 1966-ban születtem és azóta is Mezőpetriben élek, ahol a polgármesteri hivatalban jegyzőként dolgozom több mint negyedszázada.

Őseim apai ágon Kaplonyiak, anyám révén pedig Csanálost is magaménak érzem, de a családom velem együtt Mezőpetriben van otthon.

Ez a három község körülveszi Nagykárolyt, így gyerekkorom óta kötődöm „A VÁROS”-hoz is. A rajz egész életemet elkisérte, hasonlóan talán sok más emberhez. Nálam ez azt jelentette, hogy mindig is firkáltam, de „komolyan” soha és szakképzésben sem részesültem. A karikatúrát kamaszkorom óta közel éreztem magamhoz. Ebben a műfajban nekem a Lúdas Matyi, valamikori magyarországi szatirikus hetilap, testesíti meg az mintát ma is.

Maga a kifejezett karikatúra-rajzolás a Nagykároly és Vidéke kapcsán került előtérbe. Először írásokkal próbálkoztam és Boros Ernő akkori főszerkesztő készséges volt, pártolta próbálkozásaimat, de egy idő után rá kellett jönnöm, hogy az újságíráshoz helyzetemből adódóan túlságosan kevés témát találok és találhatok, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatároztam átnyergelek a vonalakhoz és színekhez. Boros Ernő jóvoltából már legelső próbálkozásom is sikeresnek volt mondható és ez elindított, meghatározva az elkövetkező és máig terejdő időszakot.

Egy jónevű erdélyi grafikus és karikatúrista szerint, akinek Nagykárolyban is volt nemrég kiállítása, a karikatúrához nem szükséges különösebb rajztudás és ez rám igaz, mégis úgy érzem az eltelt évek alatt csiszolódtam ilyen szempontból is. A legszélesebb értelemben vett karikatúra szerintem tömör, lényegtretörő műfaj, középpontjában egy gondolattal, ötlettel, poénnal, nevezzük bárhogyan, ami lehet humoros, vagy ironikus is, de nem feltétlenül. Itt nincs lehetőség doktori disszertációra. Karikatúráimban általában óvakodom a személyeskedéstől, általános emberi tulajdonságoknak mutatok görbe tükröt, akinek nem inge ne vegye magára alapon.

Nem törekszem kifejezetten a műfaj valamelyik stílusát követni, mindig a mondanivaló határozza meg a formát, de vannak sorozataim, amikben bizonyos általam meghatározott formai kötöttségekhez ragaszkodok, igazodom. Az ötlet körülbelül egy éve merült fel. Többen kérdezték gondoltam-e rajzaim közlésére könyv formában. Ekkor is nagy segitségemre volt Boros Ernő barátom, aki elvállalta a szerkesztést és a közvetítést a nyomda felé. Véleményem szerint Major István és zilahi nyomdája a Color print K.F.T. kitűnő munkát végzett és maximális jóindulattal állt a könyvhöz és ezen keresztül a szerzőhöz.

E könyv megjelenését végső soron azonban az a néhány ember tette lehetővé, aki ismervén annak tartalmát úgy érezte, hogy ez az ügy anyagi támogatásra érdemes. Ők a könyv elején vannak feltüntetve. Mindenkinek ezúton is külön köszönöm a támogatást és közreműködést. Könyvem minden szempontból és teljesen szubjektív a témaválasztástól egészen a tartalomig. Anyagának egy részét a közönség már láthatta a 2019 decemberi kastélybeli kiállításom látogatójaként, de talán a mostani érdeklődők között ők vannak kisebbségben. Már akkor sem szerettem volna teljesen eltávolodni a művészi kifejezésmód írásos formájától és ez a szándékom azóta is változatlan.

Annak idején minden rajzhoz párosítottam egy olyan rövid szöveget, ami többé-kevésbé, hellyel-közel kapcsolódott hozzá. Ezt a gyakorlatot, ugyan csak részlegesen, de folytattam a jelen könyvben is. Az „új” rajzokból néhánynak van humoros, komoly, prózai, esetleg lírai „szövegpárja”. Arra törekedtem az anyag összeállítása, megírása során, hogy a megjelenő összesen 147 rajz és 63 saját szöveg szinvonala az általam elvárt, tőlem tellhető és elvárható legmagasabb legyen, kedves költőim versei, versrészletei pedig valamiképpen tükrözzék szerény személyemet és ezen egyszerű módon is népszerüsítsék a költészetet. Azt remélem minden érdeklődő megelégedésére fog szolgálni ennek a könyvnek a nézegetése, olvasása, amit most teljes elfogultsággal mindenkinek ajánlok is.

Fleisz István