5.9 C
Nagykároly
2026. 04. 10.

Ismertették a továbbtanulási lehetőségeket

Kedden délelőtt érdekes standokkal, színes tájékoztatókkal várták a nyolcadik osztályukat végző diákokat a nagykárolyi városközpontba, ahol a megyei tanfelügyelőség és az oktatásfelügyeleti forrásközpont szervezett iskolai börzét.

A nagykárolyi középiskolák mellett, a tasnádi líceum is standdal készült az „Építem a jövőmet” elnevezésű expóra. Az esemény nyitányaként, a felszólalók sorában házigazdaként, Várna Levente köszöntötte a jelenlévőket, majd utána a tanfelügyelőséget képviselő, Mariana Sălăjan következett. Nagykároly polgármestere, Kovács Jenő és a program társszervezője az oktatásfelügyeleti forrásközpont részéről pedig Sînziana Cristea szólt a jelenlévőkhöz.

A felszólalók kiemelték a tudatos iskolaválasztás fontosságát, arra ösztönözve a jelenlévő nyolcadikosokat, hogy nagyon fontolják meg és döntsenek felelősséggel a jövőjükről.

A középiskola kiválasztása az első olyan döntés az ember életében, ami valódi átgondolást kíván mind a gyermek, mind a szülő részéről, hiszen ezek az első meghatározó lépések, amelyeket a fiatal a szakmaszerzés vagy a felsőfokú képzés irányába tesz – ezért is bír nagy fontossággal a líceumi börze.

A börzére érkező nyolcadikosok a nyitórendezvényt követően megtekinthették az Elméleti Líceum, a Kalazanci Szent József Líceum, a Iuliu Maniu Szakképző Líceum, a Simion Bărnuțiu Szakképző Líceum és a tasnádi középiskola kínálatát.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading