Finanszírozási okok miatt bizonyosan nem fejeződik be idén a Nagykárolyt elkerülő út kiépítése. A kivitelezőt, a Magenta Kft.-t levélben tájékoztatta az Országúti és Autópálya Ügynökség (Compania Naţională de Autostrăzi şi Drumuri din România) arról, hogy idén nem lesz teljes egészében finanszírozva a várost elkerülő út kialakítása, hanem azt majd jövőre lehet folytatni.
A vállalkozás nagykárolyi munkálati vezetője, Dan Dobrescu tudatta mindezt Nagykároly polgármesterével, Kovács Jenővel. Ez a befektetés ugyanis nem az önkormányzat kompetenciája.
„Szerettem volna, ha még az idén befejezik, de úgy tűnik, most már biztosan nem fogják. Annyit tudtam még meg, hogy a márnai lejáró mellett kialakítandó körforgalomtól a Mezőterem felé haladó úton lévőig húzódó útszakasz már le van aszfaltozva, mindösszesen a kopóréteg hiányzik. A másik szakasz, azaz a teremi úttól a gencsig húzódó szakaszon az aszfaltozást még az idén elvégzik. A harmadik, a gencsi és a szatmárnémeti út közöttit éppen most aszfaltozzák. Nem fogják befejezni idén a vasúti felüljárót, a négy körforgalmat, illetve az utakat övező árokrendszert” – fejtette ki.
„Hiába sopánkodok, és hiába bánt, azt szeretném elmondani a nagykárolyiaknak, hogy annak is örülni kell, hogy legalább ennyi elkészül. Úgy kell ezt az egészet venni, hogy ez egy ajándék, sok városnak még csak esélyes sincs arra, hogy belátható időn belül legyen elkerülő útja. Hogy most egy, kettő vagy három év alatt készül el, nos, semmi sem alakul megfelelően mostanság…” – tette hozzá Kovács Jenő. Mint ismeretes, annak idején 2014. március 15-ére ígérték a befejezést, és ehhez képest valószínűsíthető, hogy valamikor jövőre fejezik be… Még tavaly bejelentettek egy csúszást, őszre, majd idén tavaszra, később nyárra, és most 2016 a következő határidő. Egyébként a tervezettnél sokkal hosszabb volt a munkálat odaítélésének eljárása, kereken egy évet húzódott. A csúszások erre is visszavezethetők.
„Sokkal fontosabbnak tartom, hogy informáljam a nagykárolyiakat arról, hogyan is állunk a víz- és szennyvízhálózat felújítását és kibővítését megcélzó munkálatokkal. Az a fontos, hogy ezek a MasterPlanba foglalt munkák idén befejeződjenek, és akkor jövőre és utána állíthassuk rendbe az érintett utcákat, illetve aszfaltozzuk le végre azokat, amelyeken egyelőre csak le vannak kövezve, továbbá 50 ezer négyzetméter új járdafelületet is ki kell alakítani” – fogalmazott a Kovács Jenő nagykárolyi polgármester.



You must be logged in to post a comment.